fbpx

BASF IRÁNYOK a változások között

Írta: Szerkesztőség - 2011 augusztus 01.

Nem a legerősebb marad életben, nem is a legintelligensebb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra. – ezzel a mottóval került megrendezésre a budapesti Művészetek Palotájában 2010. január 13-án a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának kereskedői partnereknek szóló rendezvénye, az „Irányok 2010 – Konferencia a fenntarthatóságról és kooperációról” címmel.

Kőrös Gyula marketingvezető az idézet kapcsán kifejtette: A magyar mezőgazdaság, így a benne dolgozók is nagy kihívás és jelentős változások előtt állnak, ezért érdemes mindenkinek elgondolkodni a fenti idézeten. Ha valamikor, hát most igen nagy jelentősége van a közös gondolkodásnak, a lehetőségek latolgatásának, a középtávú irányvonalak lefektetésének.

Válság – likviditás – éghajlatváltozás

Markus Heldt, a BASF Agro-üzletág világvezetője elemezte a mezőgazdaság jelenkori állapotát, bemutatta a fő kihívásokat és problémákat, melyekkel szembe kell nézni a mezőgazdasági szakembereknek a közeljövőben. A jelen kutatások szerint a világ terményszükséglete 2030-ra megkétszereződik, a megnövekedett igényt csak úgy lehet kielégíteni, hogy a mezőgazdaság szereplői között valódi partnerség alakul ki, kooperálnak a jól működő értékláncok és fenntarthatóság érdekében. A BASF olyan termékeket és szolgáltatásokat kíván kifejleszteni a gazdák részére, amelyek komplex gazdálkodási rendszer kereteiben alkalmazhatók valóban hatékonyan. Jó példa minderre az idén Magyarországon is bevezetésre kerülő AgCelence márka, a napraforgóban évek óta itthon alkalmazott CLEARFIELD-technológia, vagy a folyamatosan rendelkezésre álló, kiváló szaktanácsadói csapat is.

Az európai vezető, Michael Hess szerint a válság hatásaként a 2010-es év legnagyobb problémája a likviditás, a siker kulcsa a professzionális hitelgazdálkodás. Az anyagi kérdések mellett a jövőben az éghajlatváltozás miatt a víz válik a „legfontosabb inputtá”, a vízgazdálkodás megoldása minden ország mezőgazdaságának kiemelkedő kérdése lesz. A BASF innovatív megoldásaival és termékeivel közreműködik a testre szabott vízgazdálkodási megoldások kifejlesztésében, szakemberei tanácsadást nyújtanak a csúcstechnológiával gazdálkodó farmok elvárásainak teljesítése érdekében. A fenntarthatóság és a hosszú távú sikerek elérése érdekében elengedhetetlen a munkatársak tudásának bővítése, megismertetésük a legújabb trendekkel, lehetőségekkel.

Magyarországi változások

Rácz Róbert, a BASF Hungária Kft Agrodivíziójának vezetője kifejtette, hogy a termelők nyeresége és likviditása jelentősen ki van téve a terményár- és árfolyamváltozás, valamint az éghajlati körülmények által okozott veszélyeknek, melyeket nem lehet kontrollálni, csak hatásukat ellensúlyozni. A BASF folytatja választott stratégiáját, folyamatos újításával és megbízható megoldásaival kívánja szolgálni a magyar mezőgazdasági termelőket – legyen szó akár termékekről, akár technológiákról, akár szolgáltatásról. A 2009-es évben 7 új termék került a magyar piacra, melyeket az idei évben 3 új követ. A cég csapata 6 értékesítő és 2 fejlesztő kollégával bővült a hatékonyabb tanácsadás és a problémamegoldás érdekében.

A BASF évről évre szakmai kiadványaiban is tájékoztatja a termelőket a legfrissebb eredményekről, megoldásokról: Technológia kézikönyv, Tippek magazin, szakmai hírlevelek. Emellett készítette a cég kultúrákra szakosodott webes microsite-okat is: www.szoloszem.basf.hu; www.gyomvadasz.basf.hu illetve a www.repcesz.hu, valamint a helyszíni tájékoztatás érdekében az idei évben indul a „Prima pont” gazdabolti program is.

AgCelence

Azon termékek, melyek az átlag feletti képességekkel rendelkeznek a növény számára optimális körülmények mellett is, joggal megérdemlik azt, hogy külön csoportba tartozzanak. Ezt a csoportot képviseli az Agcelence márka, mely jelzi minden felhasználója felé, hogy e termékek használatával élvezheti azok előnyeit: magasabb termés, optimálisabb, a feldolgozó a fogyasztói piac által is elfogadott és magasabban értékelt beltartalmi mutatók, egyöntetű szín, forma, magasabb cukor, stb. Az AgCelence csoportba jelenleg 3 prémium, a használók által is elismert termék tartozik: az Opera New a kalászos kultúrákban, a Pictor repcében és napraforgóban, illetve a Cantus szőlőben. A kör azonban nem zárulhat le, hiszen a fogyasztói szokások változásával változik a termények iránti igény.

Az AgCelence-termékek különleges tulajdonságainak felismerésében saját fejlesztőink mellett sokat tettek a magyar termelők is, így a márka bevezetésével egy díjat is alapított a cég, mely elismerés azoknak, akik hozzájárultak e termékek fejlődéséhez. Az idei évben 60 magyar termelőnek kerül átadásra, majd az elkövetkező években 10-10 kiválasztottal bővül majd az AgCelence-termelők köre.

A BASF Agrodivíziójának kereskedelmi vezetője, Horváth Róbert a 2010-es évi kereskedelmi célokról és ajánlatokról beszélt. A BASF a kereskedőkkel közösen végzett munkának köszönhetően jól zárta a 2009-es évet. Az együttműködés alapját az elkövetkezőkben is a bizalom, a felelősségvállalás és a partnerekre szabott kereskedelmi megoldások keresése jelenti. Fontos kérdésnek tekinti, hogy a felmerült finanszírozási gondokra minden résztvevő számára megfelelő megoldást találjanak, és az év során esetlegesen felmerülő nehézségeket kooperatív szemlélettel kezeljék.

Sándor Ildikó