fbpx

Budai Gyula: spekulánsok nem juthatnak földhöz Magyarországon

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 21.

A jövő év január elsején életbe lépő új földtörvény garancia arra, hogy csak földműves tudjon földet vásárolni, és spekulánsok ne juthassanak földhöz Magyarországon – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben.

A Nemzeti Földalapnak (NFA) az idén 4 milliárd forint, a nemzeti parkoknak további 2 milliárd forint áll rendelkezésükre földterületeket vásárolni – jelezte Budai Gyula a Hajdúsági Expo megnyitóját megelőző szakmai konferencián.

Ebben az évben mintegy 10 ezer hektár földet vásárolnak fel, ami az NFA-hoz kerül – tette hozzá Budai Gyula.

 

 

Budai Gyula: spekulánsok nem juthatnak földhöz Magyarországon

 

A földvásárlások elbírálásában döntő szerepe, vétójoga lesz a helyi földbizottságoknak, míg a mezőgazdasági igazgatási szerv alaki-tartalmi szempontból is felülvizsgálja a szerződéseket.

Ez a három, egymásra épülő szint komoly akadályt jelent a földhöz jutásban azoknak, akik nem földművesek – tette hozzá Budai Gyula.

Az államtitkár megerősítette, hogy gazdasági társaságok – függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi tulajdonban vannak – továbbra sem vásárolhatnak termőföldet.

A szigorú, az európai uniós elvárásoknak is megfelelő földtörvény a kis- és közepes gazdaságok érdekeit szolgálja – jelentette ki a vidékfejlesztési tárca államtitkára.

Budai Gyula kitért arra, hogy az idén mintegy 200 ezer hektár földterület haszonbérleti jogát is meghirdetik, aminek eredményeként több ezer termelő gazdálkodhat majd állami földeken.

Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere a Hajdúsági Expo megnyitóján elmondta: a hét hajdúváros együttműködésével rendezett vásáron az idén 80 kiállító mutatkozik be, illetve kínálja termékeit a közönségnek.

 

MTI 2013. augusztus 16.