fbpx

Budai Gyula: újabb 300 millió forintos forrás tanyafejlesztésre

Írta: - 2014 február 03.

Budai Gyula: újabb 300 millió forintos forrás tanyafejlesztésreBudapest, 2014. január 31., péntek (MTI) – Ismét megnyitják a Tanyafejlesztési Program forrásait, így a következő néhány hétben 300 millió forint többletforrásra pályázhatnak a tanyán élők – jelentette be Budai Gyula pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára közölte: pénteken Fazekas Sándor aláírja azt a miniszteri rendeletet, amely meghatározza a pályázati feltételeket, és ennek alapján február 7-én reggel nyílik meg a pályázati lehetőség.

A tanyán élő gazdálkodók két jogcímre pályázhatnak: a tanyagazdaságok fejlesztésére és az egyéni tanyavillamosításra. A fejlesztéshez tartozik többek között a gépek beszerzése, az állatállomány növelése, valamint a lakó vagy a gazdálkodási épület felújítása.

A tanyagazdaságok fejlesztésére 200 millió, míg az egyéni tanyavillamosítás támogatására 100 millió forint áll rendelkezésre. Pályázni március 10-ig, illetve a forrás kimerüléséig lehet. A pályázat elektronikus felületét az érdeklődők a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) honlapján érhetik el – mondta Budai Gyula.

Az államtitkár jelezte: a tanyagazdaságok fejlesztésére fordítható pályázati pénz maximális összege a deminimis – a kisösszegű támogatás – felső határa 7500 euró, mintegy 2,2 millió forint. A támogatás mértéke 75, a fiatal gazdálkodók esetében 90 százalékos. Az egyéni tanyavillamosítás támogatási keretösszegének felső határa 5 millió forint lehet. A támogatás mértéke pedig 100 százalék.

Budai Gyula hozzáfűzte: azért ezen a két területen lesz lehetőség újra forrásokra pályázni, mert ezek iránt volt korábban a legnagyobb az érdeklődés. Elmondta, hogy az igénybe vehető előleg mértéke a múlt évi 25 százalékról az idén 50 százalékra emelkedett. A mostani pályázat esetében nincs hiánypótlásra lehetőség – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Megjegyezte: szakemberek számításai szerint mintegy 150-en nyerhetnek majd támogatást.

Szavai szerint a tárca az idén a múlt évihez hasonló összegű forrást, mintegy 3,5 milliárd forintot kíván biztosítani a Tanyafejlesztési Program finanszírozására. Emlékeztetett, hogy a múlt év végén jött létre a tanyafejlesztési tárcaközi munkacsoport azoknak a minisztériumoknak és más, a tanyafejlesztésben érintett szervezetek részvételével, amelyek érintettek a tanyán élők helyzetének javításában.

MTI 2014. január 31.