fbpx

Czerván: a 9 millió tonnát is meghaladhatja a kukoricatermés

Írta: - 2014 november 07.

Budapest, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – Kedvező feltételek esetén akár a 9 millió tonnát is meghaladhatja az idei kukoricatermés Magyarországon – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

Czerván: a 9 millió tonnát is meghaladhatja a kukoricatermés

Czerván György emlékeztetett: Magyarországon a kukorica a legnagyobb területen, az idén mintegy 1,224 millió hektáron termesztett szántóföldi növény. Az idei termést már a terület mintegy 60 százalékáról betakarították a november 4-i adatok szerint. A termésátlag kifejezetten jó, a betakarított területeken hektáronként 7,56 tonna.

Az államtitkár megjegyezte: a 9 millió tonnás termés eléréséhez az szükséges, hogy a belvizes és a jelentősen átnedvesedett területekről is betakarítsák a termést, és a termésátlag se csökkenjen számottevően.

Az előző öt év átlagában a betakarított kukorica mennyiség éves szinten 6,8 millió tonna volt, az idei várható 9 millió tonna ezt 33 százalékkal haladja meg. Az ideihez hasonló hektáronkénti termésátlag legutóbb 2005-ben volt.

A napraforgó betakarítása gyakorlatilag befejeződött, 98 százalékos a mértéke, a fennmaradó 2 százalékot várhatóan nem takarítják be, mert valamilyen okból nem érdemes – mondta Czerván György. A termésátlag hektáronként 2,65 tonna, ez igen kedvező, legutóbb 2008-ban volt ilyen magas. Az idén napraforgóból összesen 1,6 millió tonnát takarítottak be, az előző öt év átlaga 1,28 millió tonna volt.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a betakarított kukorica és napraforgó mennyisége jelentősen befolyásolja az ágazati kibocsátást.

Az őszi betakarítású növények közül a cukorrépa kétharmadát szedték fel a 15 ezer hektáros termőterületről. A termésátlag az eddigi adatok szerint hektáronként 62 tonna, ami nagyon jó hozam, a répa cukortartalma ugyanakkor alacsonyabb a szokásosnál.

A vetési munkáknál a káposztarepce vetését befejezték a gazdák, az előre jelzett vetési szándék 93 százalékban teljesült, ez valamivel több mint 211 ezer hektárt jelent. Az őszi árpát 207 ezer hektáron vetették el, ez a tervezettnek szintén 93 százaléka.

Őszi búzát 1,089 millió hektáron terveznek vetni, a munkában van némi csúszás, de a tervezett terület kétharmadán már végeztek.

Az államtitkár elmondta: amikor a kedvező terméskilátásokról szóló hírek megjelentek a világon, csökkentek az árak. Ez júniusban stabilizálódott, majd amikor kiderült, hogy az őszi búzából a szokásosnál lényegesen több a takarmány – 70 százalék -, akkor a takarmányárak tovább mérséklődtek, az étkezési búza ára viszont emelkedni kezdett. Így november elején a legközelebbi határidőkre vonatkozó jegyzések a malmi búzánál tonnánként 49 800 forinton álltak, míg egy évvel korábban 47 400 forinton. A takarmánybúza a legközelebbi határidőre tonnánként 42 ezer forint, szemben az egy évvel korábbi 46 300 forinttal.

A takarmánykukorica jelenleg tonnánként 38 500 forint, egy évvel korábban 42 800 forint volt. Az államtitkár megjegyezte, hogy a kukorica jelenlegi felvásárlás ára 30-35 ezer forint tonnánként, az intervenciós ár – 101,3 euró, 31 400 forint – közelében mozog. Czerván György hozzátette: amennyiben az intervenció igénye élesen vetődik fel, úgy a szaktárca megteszi a szükséges lépéseket az Európai Bizottságnál. Hozzátette, hogy a kedvezőtlen körülmények miatt a kukoricánál jelentős szárítási és tisztítási költségek is felmerülhetnek.

A gazdák az idén eddig 2010 jogos kárbejelentést tettek, 43 ezer hektárra, a legtöbbet a belvíz miatt – ismertette, hozzátéve, hogy a kárenyhítési alapban 15 milliárd forint áll rendelkezésre, így minden jogos kárigény kielégíthető lesz, valószínűleg visszaosztás nélkül.

A kukorica terméseredménye Magyarországon (2000-2013)

MTI 2014. november 6.