fbpx

DNS vizsgálat juhoknál (Videóval)

Írta: Kristóf Imre - 2020 június 16.

Riadtan szaladnak a 4 hetes kisbárányok Hudi János füzespusztai törzstenyésztő óljánál. Érzik, hogy a megszokottól valami más fog történik velük. Most először választják szét őket egy kis időre az anyjuktól, hogy megmérhessék a súlygyarapodásukat és ellenőrizzék a származásukat is.

 

Benkó Tibor, régióvezető, Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetsége

 

– A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 3-4 évente minden tenyésztőt kijelöl ilyen származásellenőrzési vizsgálatra. A törzskönyvezés alfája és ómegája ugyanis az adatgyűjtés. Ehhez a bárányok súlygyarapodásán kívül tudnunk kell a felmenőik teljesítményét is. Szükség van továbbá, hogy minden bárányról pontosan tudjuk, hogy az anyján kívül melyik apaállathoz tartozik – nyilatkozta az Agrárágazatnak Benkó Tibor. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség Bács-Kiskun megyei régióvezetője hozzátette, hogy ez az információ nagyon fontos egy-egy párosítási tervhez, vagy magának az állománynak a szelekciójához.

 

 

Csippentés a fülből

 – A gyakorlati része ennek úgy néz ki, hogy egy mintavevő tégelybe veszünk fülporcmintát a báránytól, illetve az anyától és az apától is. Ez kb. egy gombostűfej nagyságú szövetet jelent. Ezt a mintát Németországba küldjük laborvizsgálatra, és ennek eredménye alapján tudjuk meg, hogy az adatok helyesek-e, amit a tenyésztő közöl.

 

Tiltás is lehet

Az ellenőrzés tétje igen nagy, mert ha nem megfelelő a bárányok súlygyarapodása, vagy ha az apasági teszten nem azonosak az eredmények, a törzstenyészetben lévő állatokat leminősítik, és az eladásukat is korlátozhatja a szövetség. – Ha eltérés lenne, abban az esetben a szövetség szankciót alkalmaz. 10% alatti hibánál azoknak a bárányoknak törli az adatát, amelyek hibásak voltak. 10 és 20% között az adott ellési ciklusból született bárányoknak az összes adatát törli a szövetség. 20%-ot meghaladó hiba esetén pedig szintén az összes adatot törli, valamint forgalmi korlátot rendel el egy évre, ami azt jelenti, hogy ez időszakban nem adhat el tenyészállatot a tenyésztő – mondta lapunknak Benkó Tibor

 

Hudi János juhtenyésztő, Kiskunhalas-Füzespuszta

 

Hudi János gyermekkora óta foglalkozik juhtenyésztéssel, 35 éve törzstenyésztő. A tartás módja, a juhai takarmányozása és a született bárányok precíz nyilvántartása kell ahhoz, hogy az állománya továbbra is megkapja a legjobb „A” minősítést. – Most, a legutóbb ellett 25 db anyajuhot és ennek szaporulatát a 40 db, 8-10 hetes bárányt vizsgálja a szövetség. Az apasági tesztet és a súlygyarapodást nézik. A mérések alapján igen jó az állomány, mert a kéthónapos bárányok súlya – mint ahogy a mázsa is mérte – eléri a 35-40 kg-ot – mutatja meg az udvaron elkülönített állományát Hudi János. A 72. születésnapját nemrég ünneplő juhász jó választásnak tartja ezt a fajtát. – Már több éve áttértem a merinói juh fajtáról a német feketefejű húsjuh tenyésztésére. Őszintén mondom, hogy nem bántam meg. Ezek az eredmények is önmagukért beszélnek. Kéthónapos korukban jól tápláltak, erősek, 35-40 kilós az állomány, biztosan jó árualap, piacos állatok lesznek belőlük, én ezért csak dicsérni tudom ezt a fajtát.