Őszinte emberek, őszinte borok, ezek együtt – mi vagyunk

„A megcsillanó napsugarak, az újbor semmihez sem fogható, csodálatos illata, kacér ízei és az a pici kis mámor tökéletes egységgé olvadt össze!” Az ilyen költői jelzőkért hallgatjuk olyan áhítattal a borászokat. Van egy jó adag szerelem is azokban a borkóstolókban, a borban és a mögötte megbújó alázatos munkában.

Nem egy tipikus borászatba kaptunk meghívást még a nyáron. Annyit tudtunk előre, hogy a Zalai borvidék fiatal, lendületes borászaihoz megyünk Zalaszentgrótra.

Dóka Éva és Tarsoly Róbert a borászatban és a magánéletben is egy párt alkot

Nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, ami viszont fogadott minket, több volt mint meglepő. És nemcsak több, de nagyobb is, ugyanis szó szerint egy szeszgyárban találtuk magunkat, azaz a hajdani szeszgyár felújított, de mégiscsak monumentális épületében. A borászatot így is hívják a környékbeliek: „a Szeszgyár”. Nem egy szokványos név, főleg nem egy minőségi borászatnak, de ahogy Dóka Éva fogalmazott: „Hát Istenem, a Szeszgyár volt előbb, mi csak beköltöztünk. Pálinkafőzdének, szeszgyárnak építették a XIX. század végén, mi pedig az ipari műemlék jellegét megőriztük. Amit azonban a falakon belül kialakítottunk, felépítettünk, mind-mind egyetlen célt szolgál: megérteni, és minden évben megalkotni a zalai bort, ami legalább annyira sokféle, mint maga a borvidék”.

Az egykori szeszgyár ma patinás borászatként működik

Nehéz feladat Zalában borásznak lenni?

– A teljes Zalai borvidék kiváló adottságokkal rendelkezik, főként barna erdőtalajjal és többnyire elég csapadékkal, tehát a kísérletezés ideális terepe. Mi például nagy vörösöket, érlelt oxidatív és reduktív, könnyebb fehérborokat egyaránt készítünk, így mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Ismertük a tájat, ide születtünk, benne éltünk mi is, a szőlő is, de szó szerint külön. Majd a szerencse vagy a véletlen folytán találkoztunk, és ez idő tájt azt is meg-értettük, hogy csak szeretettel érdemes művelnünk a szőlőt, mert ezt a bort, a teljes borászatot itt és így csak mi ketten tudtuk megálmodni. Nem titok, emellett azért bevételt is hozó foglalkozásunk, vállalkozásunk is van, hisz pusztán az álomból ezt nem tudtuk volna felépíteni. Így a mezőgazdasági, növényvédelmi szakértői, szaktanácsadói, integrátori munkánk mellett kellett időt szakítanunk a borászatunkra és nem utolsósorban a családunkra is. Tehát nehéz-e? Motivációval mindenesetre könnyebb.

Fiatalok, borászatuk azonban mégis ismert mára a térségben. Mi a titok? Nem foghatunk mindent ezekre a lankákra…

– Úgy is mondhatnánk, sokféle gyönyörűség készül itt. Akármelyiket kóstoljuk, mindegyik valami más miatt tetszik, a kacér nektár, a bohém pátria vagy éppen a nyugodt, bölcs furmint és így tovább, folytathatnánk a sort. De ezt szinte minden jó borász elmondhatná magáról és borairól. Ám a sikerhez elengedhetetlenek voltak az elmúlt évek folyamatos fejlesztései és persze a kitartásunk. Nemcsak a szőlőterületeket növeltük, hanem párhuzamosan a műszaki hátteret és a feldolgozókapacitást is modernizáltuk. (Olvasóinknak azért eláruljuk, hogy a Szeszgyár méretei ellenére azért ne gyárat képzeljünk el, valóban vannak óriási tartályok, de például a csomagolás, a palackozás vagy akár a dugózás is saját, szinte kézi erővel történik. A szerk.)

Mi a stratégia? Nagynak lenni vagy egyedinek maradni?

– Borászatunk térségében és Zala megyében kezdtük el boraink népszerűsítését. A saját erőből elkezdett munkát az elmúlt másfél évben már egy szakértői csapatra bíztuk. Az arculatfrissítéstől kezdve a címkéken keresztül egészen a közösségi médiáig mindent egy médiaügynökség tart kézben, természetesen aktív közreműködésünk mellett. Megújult a honlapunk (www.dokaeva.hu) és a webshopunk is, ugyanakkor imádjuk ezt a nyugalmat és ezt az egyediséget is. Sokszor elgondolkodunk rajta, mitől lesznek boraink finomak, zamatosak, vidámak vagy éppen merengőek, megfontoltabbak. Tiszteljük a hagyományokat, hiszen abban nőttünk föl, emlékszünk az ízekre, apáink, nagyapáink boraira. Jók voltak, néha kiemelkedően jók. Használjuk a tudást, amit tőlük kaptunk örökül, de azt is, amit önállóan szereztünk meg. Biztosak vagyunk benne, hogy büszkék lennének ránk. A világ e kis szeglete és a zalai bor fejlődik. Ebben a fejlődésben akarunk mi is részt venni, még jó sokáig.

A borász kedvenc borai

Hogyan szeretné látni a borászatukat, mondjuk, 10 év múlva?

– Szeretnénk, ha a dűlőink – a Zala-völgyet kísérő csáfordi és aranyodi vagy a Kis-Balaton közelében elterülő pogányvári – idővel híresek lennének, mert kiváló adottságúak. Amire az is bizonyíték, hogy már 150 éve is így hívták őket, és szőlőt termeltek rajtuk, a pogányvári műveléséről az első írásos emlék 1279-ből maradt ránk. Persze zalai pozícióinkat szeretnénk megtartani, de a középtávú víziónk egy országos hírnevű borászat és márkafelépítése.

A mögöttünk álló egy év nem kedvezett ezeknek az álmoknak. Hogy élte meg ezt egy borász?

– Az idei évjárat minőségi szempontból kifogástalan, de szerényebb mennyiségek születtek, főként az aszály és a vadkár miatt. A pandémia alatt sajnos szinte ez egész horeca szektor leállt, ezt lassan heveri ki a szakma. Mi szerencsére már előtte is igyekeztünk az összes csatornát igénybe venni, a vinotékákkal, éttermekkel már régóta együttműködünk, de a saját értékesítésünk volumene is évről évre növekszik, sőt, ma már egy szupermarketlánccal is tárgyalásokat folytatunk. Olyan kezdeményezéshez csatlakoztunk, ami a teljes borvidéknek kiugrási lehetőséget jelenthet, ez a „Zalai zászlósbor”, aminek manifesztuma egy zalai házasítás, amit minden borászat elkészíthet egy közösen kidolgozott szabályrendszer alapján.

A „padláspince” várja a misztikum iránt érdeklődő borbarátokat

Pincét ugyan nem láthattunk a szeszgyárban, de padlást annál inkább. Meséljen a padláspincéjükről, hisz ezzel a szófordulattal egy izgalmas hagyományt is szeretnének teremteni!

– Minden borkedvelőnek furdalja az oldalát a kíváncsiság, de van olyan kérdés, amit nem mer feltenni, vagy csak nem tud kinek és hol a borról, erről a misztikumról. Mi kitaláltuk, hogy az 50-60 fő befogadására alkalmas Padlás Pincénkben bensőséges, családias hangulatban, akár széles jókedvvel vagy harsányan, szeretettel várjuk egy mesére, egy beszélgetésre a betérőt; tegye fel azt a kérdést, közben tisztelegjünk a bornak, kóstoljunk együtt!

Van egyébként a borásznak kedvenc bora?

– Minden évben más, de van. Attól is függ ez, hogy miként sikerül megvalósítani a borban az egyes szőlőfajtáról alkotott elképzelésünket, amit még az évjárat is befolyásol. Idén például a furmint az egyik nagy kedvenc. Persze vannak régi nagy szerelmek, mint például a szolidan szép pinot blanc.

„Van valami jó is abban, ha valami ennyire élni akar”, ezt a zalai borvidékről olvastuk valahol. Hogy a varázst és ehhez az erőt a Kis-Balaton, a Zalai-dombság vagy a Mura adja, erre nem jöttünk rá zalai látogatásunkkor. De elbűvölő volt Zala – és az emberközeliség.

Szüretről, borokról korábban itt írtunk.

Sándor Ildikó