Drasztikusan kevés zöldséget fogyasztunk

Borítókép
Drasztikusan kevés zöldséget fogyasztunk

Az Eurostat adatai alapján az EU tagállamai közül Magyarország az utolsó helyen áll a napi zöldségfogyasztás tekintetében: a lakosság csupán 30 százaléka fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget.

A Bonduelle országos kutatást végzett, hogy felmérje a hazai élelmiszer-fogyasztási szokásokat és az azokra ható tényezőket. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével összeállított reprezentatív kutatás eredményei szerint kiemelten alacsony a hüvelyesek aránya az étkezésünkben, de a kukorica, a gomba és a brokkoli is háttérbe szorul a mindennapi táplálkozásunkban. Legnépszerűbb zöldségeink közé sorolhatjuk a burgonyát, valamint a vacsorához fogyasztott paradicsomot és paprikát, de ezek is csupán étkezésünk negyedét teszik ki.

Ennek valamilyen szinten tudatában is vagyunk: az eredmények szerint a lakosság mindössze közel harmada gondolja úgy, hogy gyakran táplálkozik egészségesen. A javasolt napi ötszöri helyett a háromszori étkezés a leggyakoribb: legtöbben az uzsonnát és a vacsorát hagyják ki, amikor kiemelt szerepet kaphatnának a zöldségek és a gyümölcsök.

A motivációs tényezőket tekintve elmondhatjuk, hogy leginkább azért fogyasztunk zöldségeket, mert egészségesek és finomak, vitamindúsak és rostban gazdagok. A környezettudatosság egyre inkább jellemző a társadalomra, azonban egyelőre nem a zöldségtermesztés kis ökológiai lábnyoma motivál minket a zöldségfogyasztásra: ez az utolsó a listán.

A Bonduelle számára a hosszútávú fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezetre gyakorolt pozitív hatás élvezi az egyik legnagyobb prioritást. A hüvelyesek és zöldségek termesztése kevesebb terhet ró a környezetre, ráadásul széles spektrumot kínálnak tápanyagok, színek, textúrák és ízek tekintetében is. Az új Légumio termékcsaládba tartozó tészta formájú zöldségek azt a célt szolgálják, hogy a legkisebbek is nagy kedvvel fogyasszák a legfinomabb hüvelyeseket, olvasható a Bonduelle sajtóközleményében. A különleges Légumio szószok óriási zöldségdarabokkal teszik vitamindússá az esti vacsorát. Előbbi csicseriborsó-kukorica, vöröslencse-sárgarépa és zöldborsó-cukkini, utóbbi pedig padlizsán & kakukkfű, sárga cukkini & tejszín, cukkini & olíva ízekben kapható októbertől a boltokban.

Tartalom közti banner a cikk végére
no