fbpx

Életre szóló élmény Kecskeméten

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 13.

Immáron harmadszorra kerül megrendezésre, a Vidék Kaland program az AGRYA- Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége szervezésében, idén már második alkalommal az Axiál Kft. támogatásával. A program felkészítő napjára június 7-én került sor Kecskeméten, amelyen 40 városi fiatal ismerkedhetett meg a gazdálkodói élet szépségeivel és a legújabb fejlesztésű mezőgazdasági gépekkel.

Az AGRYA, azaz a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége a kecskeméti Hegedűs tanyát választotta a program színhelyéül.

A fiatalok a tréningen a ganézás, a bálarakodás, a takarmányozás és a traktorozás rejtelmeibe nyerhettek bepillantást, de a kemény munka mellett a szórakozásra is jutott idő.

 

Vidék Kaland

A Vidék Kaland program felkészítő napján az Axiál Kft. is bemutatta a mai gépek magas technikai színvonalát egy Ag Leader-rel felszerelt Fendt 724-esen, egy CLAAS ARION traktoron, illetve egy Manitou rakodógépen, amelyeket a kalandorok ki is próbálhattak.

A résztvevők tájékozódhatnak a GPS technológia mezőgazdaságban történő használatáról is, példának okáért olyan kérdésekre kaphattak választ, hogy mit jelent az automata kormányzás, hogyan lehet nyomvonalat felvenni, majd ugyanazon ismételten végigmenni a traktorral.

A Vidék Kaland célja a városban élő fiatalok számára személyes példákon bemutatni a mezőgazdaság működését, jelentőségét, megismertetni velük a gazdálkodói élet árny- és napos oldalát is, amely életre szóló élményekhez az Axiál Kft. is szeretne hozzájárulni.

 

Vidék Kaland axiál agrya szarvasmarha

 

Vidék Kaland axiál agrya manitou homlokrakodó

 

 

Vidék Kaland axiál agrya manitou homlokrakodó

 

 

Vidék Kaland axiál agrya fendt traktor

 

 

Vidék Kaland axiál agrya claas traktor

 

Vidék Kaland axiál agrya