fbpx

Több mint ezer milliárd a vidékre, az élelmiszertermelésnek

Írta: Barna Ferenc - 2021 november 14.

A vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja célterülettel 1100 milliárd forint összértékű pályázat jelenik meg ebben az évben – jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az orosházi gazdafórumon az.

juhA mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére biztosított a forrás (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Az államtitkár által maghatározott legfontosabb feladatok az agráriumhoz kapcsolódóan:

  • a versenyképes alapanyag-termelés erősítése;
  • a technológiai forradalom eredményeinek minden gazdálkodó számára elérhetővé tétele;
  • a kistermelők számára elérhető források biztosítása;
  • az élelmiszer-feldolgozás helyzetbe hozása.

„Hiszünk a magyar vidékben és építjük jövőjét, ezért írtunk ki az idei évben 1100 milliárd forint összértékben vidékfejlesztési pályázatokat. Mindenki számára biztosítjuk a fejlődés és a fejlesztés lehetőségét, a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozóktól a kertészeken át az állattartókig” – mondta Feldman Zsolt.

Megújuló vidék, megújuló agrárium programból pár lehetőség

Jelenleg is 25 különböző nyitott pályázati felhívás érhető el. Az újdonság az állattartók számára fontos takarmány-előállítás modernizálása érdekében október végén megnyílt, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást, valamint az ültetvényeket pusztító tavaszi fagykár elleni védekezés eszközeinek vásárlását támogató, november közepétől megnyíló pályázat.

A legnagyobb figyelmet jelenleg a gazdálkodók részéről az agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylése kapja, amely 360 milliárd forint értékben ösztönzi a környezettudatos gazdálkodási gyakorlatok folytatására a mezőgazdasági termelőket. A támogatási kérelmeket november 25-ig kell benyújtani.

 

Forrás: MTI