fbpx

Elismert szakmaközi szervezet lett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

Írta: - 2014 június 20.

Elismert szakmaközi szervezet lett a Hegyközségek Nemzeti TanácsaBudapest, 2014. június 19., csütörtök (MTI) – A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a szőlő- és borágazat szakmaközi szervezeteként elismerte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) – jelentette be a földművelésügyi miniszter újságírók előtt csütörtökön Budapesten.

Fazekas Sándor kiemelte: meggyőződése, hogy a HNT szakmaközi szervezeti elismerésével új korszak kezdődik a magyar szőlő- és borágazat történetében, mert egy szervezettebb, összehangoltabb tevékenység veszi a kezdetét ezen a területen. Ebben a munkában továbbra is partnerként számíthat az FM-re a HNT. A minisztériumnak a jövőben is fontos feladata, hogy segítse a magyar szőlő- és bortermelés eredményességének növelését – szögezte le a miniszter.

Jelezte: nagy szükség van olyan egyeztető fórumra és az együttműködés olyan új típusú szervezeti kereteire, ahol az egyes szakterületeket képviselő tagok megfogalmazhatják javaslataikat és érdemi módon hozzászólhatnak az ágazat jövőjének alakításához.

A szőlő-bor szakmaközi szervezet létrehozásának legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a termékpálya minden főbb pontján – a termeléstől a feldolgozáson és a nagykereskedelmi értékesítésen át a kiskereskedelemig – megoldást lehessen találni a felmerülő problémákra – mondta a miniszter.

Hozzáfűzte: meggyőződése, hogy a szakmaközi szervezet erősíteni fogja tagjai érdekeinek érvényesítését, hatékonyabbá teszi mind a kormányzati, mind a hegyközségi döntéshozatalt.

Elmondta, hogy az elismert szakmaközi szervezet nem kötelezett ugyan piacszabályozási feladatok ellátására, de egyrészt reprezentativitása, másrészt pozíciójából eredő mediátori tevékenységére való tekintettel mégis érdemi szerepet tölthet be az ágazatra vonatkozó szabályok megalkotásában és kötelezővé tételében.

A miniszter hangsúlyozta: a szakmaközi szervezeti elismerés nagyfokú bizalom a tárca részéről a HNT számára, mert a minisztérium bizonyos döntéseket átenged – a szakmaközi szervezeten keresztül – azoknak, akiket ez közvetlenül érint. Ezért a HNT tevékenysége hatékonyabb lehet a jövőben, például a versenyképesség növelésében a szakmai irányítás révén – húzta alá.

Tornai Tamás, a HNT elnöke többe között arról beszélt: a szőlő- és borágazat akkor maradhat hosszú távon életképe, ha képe és jogosult az önigazgatásra és önszabályozásra. Ennek lehetőségét teremti meg a szakmaközi szervezeti elismerés, ami rendkívüli feladatot és felelősséget is jelent egyben, mivel az ágazat jövője a tét – mondta.

MTI 2014. június 19.