fbpx

Most a legfontosabb: tudni, mi a cél és mikorra

Írta: - 2018 január 15.

Most különösen nem jó rutinszerűen eljárni a borászati pályázatok kapcsán, emellett több kihívás is nehezíti, ugyanakkor néhány kedvező körülmény segíti az ágazat támogatásért folyamodó szereplőit. A REKONTIR ebben segít nekik – de hogyan is? Erről kérdeztük dr. Szűcs Balázst, a REKONTIR Cégcsoport ügyvezető igazgatóját.

A támogatói döntések jelentős része nyilvános már, melyek a 2014-2020-as fejlesztési időszak legfontosabb tapasztalatai a borágazat számára?

A tapasztalatok eddig inkább a pályázatok területén jelentkeztek. Egy hosszú és fontos folyamat zárul le azzal, hogy a támogatói döntések megszülettek. Ezek az örömhírek jól jönnek az év végi hajrában és a nehéz szüreti időszak után. Fontos, hogy a jelenlegi támogatási struktúra merőben más, mint a korábbiak, új szervezettel és új szabályokkal. Javaslom, hogy senki ne járjon el rutinszerűen a támogatott projektjének megvalósításakor vagy akár annak előkészületekor. A jelenlegi konstrukció egyik kulcskérdése, hogy a kedvezményezett pontosan mit szeretne megvalósítani és mikorra. Jelenleg ez a legfontosabb feladat a nyertesek számára.

Milyen aktuális kérdések foglalkoztatják a nyerteseket, a borásztársadalmat jelenleg? Mi az, ami lassíthatja, bonyolíthatja a beruházások megvalósítását?

A legaktuálisabb kérdés véleményem szerint az, hogy a nyertesek projektje mennyire van előkészítve, és milyen részletekig van kidolgozva, valamint a támogatási kérelmek benyújtása óta eltelt hosszú idő befolyásolja-e a projekt megvalósítás tartalmi elemeit és időbeli ütemezését. A borászatok esetében a szüreti időszak mindig kulcsfontosságú, a beruházások megvalósítása is általában ehhez igazodik. Szerencsétlen módon, a kedvezményezettek kénytelenek szembenézni a kötelezően előírt, ámde nem az üzleti és magánszféra beruházásaihoz megalkotott és ahhoz igazodni nem tudó közbeszerzési kényszerrel. Ennek szabályszerű lebonyolítása és időbeli spektruma hatalmas befolyással bír az eredményes projekt-megvalósításra. Ezen kívül a kivitelezési iparág 180 fokos átalakulása és megváltozása sok kellemetlen meglepetést tartogat még a beruházások megvalósítási időszakában. A harmadik ilyen tényező a szakemberhiány, mellyel már most, a beruházás megkezdésekor számolni kell.

Milyen lehetőségeket lát még a rendszerben, azok számára, akik esetleg eredménytelenül zárták az eddigi pályázati időszakot?

Aggodalomra semmi ok, jelenleg számos lehetőség van számukra is. Az előzőekben írt tényezők miatt még az is lehet, hogy utolérik szerencsésebb társaikat. Javaslom, hogy tekintsék ezt olyan esélynek,
amivel még kidolgozottabb és jobban előkészített projektötletekkel indulhatnak.

Miben tud segíteni a REKONTIR Cégcsoport egy elnyert támogatás esetén?

Egyszerűen fogalmazva: a kivitelezésen és a gépszállításon kívül bármiben. Úgy alakítottuk ki szolgáltatásunkat, hogy az ügyfeleink részére a lehető legszélesebb spektrumban nyújthassunk szakmai segítséget a projektek megvalósítása és monitoring időszaka alatt is. A projektmenedzsment-szolgáltatáson kívül, műszaki ellenőri és bonyolítói, valamint tervezői kompetenciákkal is rendelkezünk a cégcsoporton belül, mely a jelenlegi beruházási környezetben kiemelt előnyt biztosít ügyfeleinknek. Jobban szeretjük, ha ügyfeleink kiváló magyar borokat készítenek, és energiáikat saját szakmájukra fordítják. Mi ugyanezt tesszük értük.

Forrás: REKONTIR BPM Kft.