fbpx

Gépek a fokhagymavetéstől a betakarításon át a feldolgozásig – ERME gépek

Írta: Szerkesztőség - 2018 június 15.

Bár a hagyma betakarítás megkezdődött – de gondoljon már a jövő évre – tervezzen előre és rendelje meg fokhagyma betakarító gépét az ERME France kizárólagos magyar disztribútorától, a Hanki-Ker Kft-től. Az ERME cég neve a garancia a megbízható minőségre, hiszen 1989 óta terveznek és gyártanak fokhagyma gépeket, sőt ez idő alatt világvezetővé váltak ezen a területen, és több ezer gép került eladásra Európában is. A 2018-as AGROmashEXPO kiállításon az RE1 típusú fokhagyma betakarítógép Nemzetközi Termékfejlesztési díjban részesült.

A tavalyi és már az idei év folyamán is folyamatosan üzemeltünk be ERME gépeket, és megbizonyosodott, hogy nagyon jó teljesítménnyel dolgoznak és hozzák a várt eredményt hazai körülmények között is.

A fokhagyma betakarító gépek két fő típusra bonthatók, amelyből az egyik a kévézős, míg másik a darabolós.

Az ERME RL1 típusú kévézős fokhagyma betakarítógép esetében a szimpla vagy duplasoros (ikersoros) fokhagyma kiemelést egy mechanikusan, vagy hidraulikusan állítható kiemelő kés, az erőgép hátoldalán elhelyezkedő felszedő egységre szerelt felszedő hevederek segítségével végzi. A kiemelő kés munkamélysége és a felszedő hevederek magassága függetlenül állítható. Az eldőlt szárak felemelését szárterelők végzik, amelyek minimalizálják az elhagyás mennyiséget. A felesleges földet egy állítható intenzitású rögtelenítő rázó rendszer rázza le. A felszedő szalagon a fokhagymák továbbhaladva a kötöző rendszerbe jutnak, ahol az előre beállított magasságban és kéve méretben a kötöző szerkezet beköti a fogóujjak előtt felfogott száras fokhagymát. A kívánt kéve méret, kötési magasság, zsineg feszesség a gépen előre beállítható. A kévék bekötése után a hátsó keresztszalagra esnek, amelyről a kiválasztott iránynak megfelelően a földre helyeződnek. A gépen helyet foglaló hátsó gépkezelő kezeli a gép működtetését és soron tartását az oldalmozgató segítségével, illetve folyamatosan nyomon követi a munkafolyamatokat.

Az ERME RE1 típus szárdarabolós fokhagyma betakarítógép működése, a fokhagyma földből történő kiemelését tekintve megegyezik a kévézős géppel. Leglényegesebb különbség itt, hogy míg a kévézős gép a traktor mögött elhelyezkedve a gép teste alatt húzódó ágyásból szedi ki a fokhagymát, addig a szárdarabolós 1 soros gép felszedő és kiemelő egysége az erőgép mellett helyezkedik el. Így a traktorosnak a gép jobb oldalán elhelyezkedő sort kell lekövetni a betakarítás folyamatában. Ennél a gépnél is egy állítható intenzitású rázó rendszer gondoskodik a fokhagyma rögtelenítéséről. A fokhagymák továbbhaladva a daraboló rendszerbe jutnak ahol az előre behelyezett fix méretű (sztenderd: 3 cm-es szárhossz, opcióban: 10 és 15 cm-es szárhossz) vágórendszer méretre vágja. Ezt követően a fokhagymafejek a keresztszalagra, a levágott szárak pedig a gép felszedő szalagjának végén elhelyezkedő surrantó lemezen lecsúszva a földre hullnak. A darabolás után a levágott fejek a hátsó keresztszalagon át vagy a BIG BAG zsákba vagy a ládába kerülnek.

A hátsó kezelőszemély közvetlen a keresztszalag előtt állva kezelheti a gépet és folyamatosan nyomon követheti a munkafolyamatokat. A keresztszalagra került nem oda illő rögöket és szárakat eltávolítja és figyeli a zsák, illetve a láda telítődését. A hagymafejek verődésének elkerülése érdekében a láda ráemelhető és rábillenthető a szalag aljára. Az egyes egységek lerakodását a BIG-BAG zsákos esetben egy teleszkópos váz segíti és oldalra kihelyezi a megtelt zsákot. A ládázós változatnál viszont egy alsó hidraulikus lenyíló alj biztosítja a ládák talajra leeresztését.

Mindkét gép esetében a gazdák azt mondták, hogy jelentősen megkönnyíti a munkájukat a fokhagyma betakarító gép és emellett komoly költségmegtakarítást eredményez a jövőben.

Az ERME gépek munkáját az alábbi linken tekintheti meg:

 

Ha további kérdése merülne fel az ERME cég gépeivel kapcsolatban, keressen minket elérhetőségeink egyikén.

Cím: 6900 Makó, Aradi utca 135.
Honlap: http://www.hanki-ker.hu
Email: [email protected]
Telefon: 06-62/211-718