fbpx

Emelkedett a bárány ára a Ramadánra

Írta: - 2020 május 16.

Húsvét előtt nagyon nehezen mozdult a bárány, ezért akkor sok magyar juhász döntött úgy, hogy tovább hizlalja, vagy hízóba adja a jószágot.  Úgy fest, hogy Ramadánra mozgásba jött a piac, és az árak is kedvezően alakulnak. Hát még, ha az árfolyamromlás ütemét is híven követnék!

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az élő bárány termelői ára 940 Ft/kg volt a 18. héten és 911 Ft egy héttel később, azaz a múlt héten. Az áremelkedés 2,6 százalékos a tavalyi évhez képest. Csakhogy tavaly ilyenkor 324 forintot ért egy euró, most viszont 354 forintot kell leszurkolni érte, a valutánk 6,7 százalékot gyengült. Ehhez mérten a 2,6 százalékos áremelkedés nagyon szerény. A húsvét előtt hízóba adott bárányoktól azonban így is a vártánál jobb áron szabadulhatnak meg a gazdaságok.

 

 

A juhhúspiaci jelentések alapján az EU egyes tagállamaiban emelkedő tendenciát mutatnak az árak – írja a nak.hu. –, amit a szezonálisan erős kereslettel és a csökkent kínálattal magyaráz. A piacot jelenleg a hagyományosan nagy bárányhús-fogyasztással járó ünnep, a Ramadán május 23-val záruló utolsó hetét megelőző nagykereskedelmi előkészületek támogatják. Ugyanakkor az Egyesült Királyságnak az EU-27-be irányuló szállítása nem olyan magas, mint az előző években. A május 3-ával záruló, 18. héten a nehézbárány EU-átlagára 5,795 euró/kg volt, ami 2000 forintnak felel meg, 2,9%-kal haladta meg az előző év árszintjét.

A bárányárak általában júniustól kezdve esnek, de ebben az évben a piac támogatást találhat a Bizottság által bevezetett magánraktározási támogatási rendszernek köszönhetően. Magyarország május 6-án hirdette meg a magántárolásának támogatását, de hazánkban csekély a vágókapacitás, a meglévő vágóhidak pedig Svájc irányába töretlenül értékesítettek a koronajárvány idején, és nem tervezték növelni a vágott egyedszámot, noha a kapacitásaik ezt lehetővé tették volna.