fbpx

Erdőtelken 10%-os terméseredmény-növekedést írnak a Tempo javára

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 február 25.

A Heves megyei Erdőtelek községben gazdálkodunk, van 250 hektár szántónk és 33 hektár gyümölcsösünk. Talajaink nagyjából homogén barna erdőtalajok, hagyományos vetésforgónk van, jelenleg búzát, repcét és napraforgót termesztünk, illetve részt veszünk az AKG programban, zöldítés keretén belül 50 hektár szálastakarmány is van – mutatta be gazdálkodását Molnár Gábor.

Hogyan kerültek kapcsolatba a márkával?

– Több mint 10 éve jó barátságban vagyunk a Vaderstad Kft. képviselőjével, Kovács Gáborral, édesapámmal régről ismerik egymást. Tulajdonképp neki köszönhetően vásároltunk anno egy 420-as Carrier rövidtárcsát. Innen indult a szakmai kapcsolatunk.

Ha jól tudom azóta már egy Rapid vetőgéppel is gazdagodtak. Megosztaná velünk az üzemeltetési tapasztalatát?

– Igen 2018-ban egy Rapid 300-as kombi vetőgépet is vásároltunk. Szerettünk volna egy gyors precíz megbízható vetőgépet. Bevallom többet is megnéztünk, mondhatni a legolcsóbbtól a legdrágábbig végigvettük a palettát, de a döntésünk végül erre esett. A bábolnai gazdanapokon kb. 5 perces beszélgetésen megegyeztünk a kft. szakemberivel. Próbáltuk ár-érték arányában a lehető legjobbat kiválasztani, hosszútávra egy igazán értékálló beruházást kihozni, sőt még megmerem kockáztatni rövidtávban is megérte: azáltal, hogy a kombi-vetőgép egy menetben műtrágyát is ad a növénynek, nagyon szép, és igazán egyöntetű lett a kelés képünk. Illetve terméseredményben is megnyilvánul, olyan 10% százalékos terméseredmény-növekedést értünk el. Perszer tudjuk, hogy több összetevős a dolog, de kézzelfogható értékeink vannak. Repcét és búzát vetettünk vele tavaly, nagy menetsebességgel lehet vele dolgozni, nagy a tartálya, és mivel édesapámmal mi ketten végezzük a feladatokat, nekünk fontos volt, hogy minél könnyebben, minél gyorsabban minél nagyobb területet tudjunk elvetni! Tudtuk, hogy a Rapid bár lehet picit magasabb ár-fekvésű, mégis ár érték arányában verhetetlen. Mi úgy fogtuk fel, hogy a feláron megvettük a saját időnket. Márpedig a mai világban a legnagyobb érték az idő! Ez volt a döntésünk egyik prioritása, illetve abba is biztosak voltunk, hogy ezzel a munkagéppel minőségbeli problémák sosem lesz.

Terveznek még egyéb vásárlást a márkától?

– A közel jövőben szeretnénk egy Tempo vetőgépet is vásárolni. Jelenleg nincs kukoricánk, de később tervezzük, és ezáltal egy 100 hektárral több lenne a terület is. Egyrészt az idő szűke miatt is jó lenne, hiszen a gyümölcsös mellett nagyon nehéz a tavaszi munkákat megoldani, másrészt pedig a gép pontossága precízsége is magával ragadt minket, és persze a nagy menetsebesség is fontos. A Tempo esetén már nem nézünk szét a piacon, tudjuk, hogy ezt akarjuk, remélhetőleg mielőbb sikerül beszereznünk.

Emellett bár a Carriert régebben lecseréltük, és most más márkától van egy tárcsánk, amit szintén szeretünk, de! Már látom azokat a különbségeket, ami miatt vissza fogunk térni a Carrierhez, egy 650-est szeretnénk vásárolni. Ami tetszik a Carrierben: nagy a munkasebessége, a lezárása, a gép súlya, gyors és kiváló munkát garantál, illetve nagyon strapabíró.

Mi a véleménye a márkáról és a forgalmazóról?

Véleményem szerint, ha az ember jól tud gazdálkodni, egy ilyen vetőgép vásárlása nem okozhat olyan nagy gazdasági problémát. Ha csak azt a plusz 10% terméseredményt nézzük, már sokat nyertünk. Olyan gazdáknak szoktam ajánlani ezeket a gépeket, akik igényesek a munkájukra, mert ebben a márkában minden megvan a lehető legmagasabb szintű munkavégzéshez. Hiszem, hogy igényes munkával termőre fordul a gazdaság. Mi 200 hektárt vetünk, nem használjuk ki annyira a vetőgépet, mint amit az tudna, mégis a tudat, hogy egy olyan kiváló gép áll rendelkezésemre, ami bármelyik pillanatban tettre kész, óriási nyugalommal tölt el. Illetve a márka mögötti szakmai csapat is abszolút profi. Zárszóként egy jó tanács: merjenek jó gépet vásárolni a gazdák!