Bezárás

Erősen megrostálta a bolgár sertéshizlalást az afrikai sertéspestis

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 október 27.

Az afrikai sertéspestis (ASP) komoly próbatételt jelentett Bulgária sertéságazata 2019-ben. A vírus hatására 25%-kal csökkent a bolgár sertéslétszám, eközben a telepek száma 74%-kal zsugorodott.

 

Hizósertések és kocák

 

A hústermelés legnagyobb részét 2019-ben a baromfihús tette ki, a megtermelt mennyiség 54 százalékát ez adta. Ezt követte a sertéshús 38 és a marhahús 8 százalékos részesedéssel. A fogyasztás viszont más szerkezet mutat: a legnépszerűbb a sertéshús, a megvásárolt mennyiség 51 százalékát ez tette ki. Ezt követte a baromfi 42 és a marhahús 7 százalékkal.

 

 

Az USDA becslése szerint az idei év a bolgár sertéshústermelés újraéledését hozza. Bár 2020-ban egy másik járvány, a COVID-19 veti vissza az állati fehérjék iránti keresletet – különösen a vendéglátóiparban -, az év első hat hónapjában a sertésvágások száma már jóval magasabb volt. Így 2020 első felében a sertéshústermelés 31 százalékos növekedésen ment át 2019 azonos időszakához képest. A bolgár sertéshizlalás minden jel szerint kezd kilábalni az ASP okozta sokkból. A háztáji gazdaságok azonban végérvényesen eltűnhetnek. A hatóság csak akkor engedélyezi a működésüket, ha megfelelnek a szigorúbb biobiztonsági előírásoknak – erre nagyon kevesen lesznek képesek az előzetes adatok szerint.

 

 

Az ASP ágazati hatásairól itt olvashatja részletes cikkünket.