Négyen egy kézben-díjhajtással indul az EB (videóval)

Szerdán rajtolt a Kincsem Parkban a vasárnapig tartó négyesfogathajtó Európa-bajnokság. Érmeket vár Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a hazai versenyzőktől csapatban és egyéniben is.

 

Lovassport
Elrajtolt az Európa-bajnokság (Fotó: Horizont Média/Kristóf Imre)

 

Ötvenéves jubileum

„Régi terv volt, hogy ismét a fővárosban rendezzünk egy rangos eseményt, az ötvenéves évforduló pedig adta magát” – utalt a kettesfogathajtóként 12-szeres világbajnok sportvezető arra, hogy az első kontinensviadalt éppen Budapesten rendezték. „Éppen ennek kapcsán nagy az elvárás, mert akkor egyéniben a dobogó mindhárom fokára magyar állhatott fel, és a csapat is diadalmaskodott.”

Lázár Vilmos kifejtette, azóta kiegyenlítődött a mezőny és ezúttal már nem magyarok a favoritok. Ettől függetlenül – a csapatban is érdekelt – Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József közül előbbi kettőnek van reális esélye egyéniben dobogóra állni.

„Igyekeztünk a maratonhajtásra olyan nyolc akadályt építeni, hogy talán a szokottnál nagyobb különbségek alakuljanak ki. Két vizes is lesz köztük, de akad dombos is, illetve kifejezetten hosszúak lesznek, azaz a lovak állóképessége is sokat számít majd” – mondta sportszakember, aki 2017-ben vonult vissza.

 

Az előző két kontinensviadalon nem állt magyar a dobogón

A csapatban érdekelt három magyaron kívül további hat hazai induló lesz egyéniben Galbács Ferenc, ifj. Galbács Ferenc, Papp János, Szakács Róbert, Váczi István és Vida József személyében.

Az Eb szerdán az ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd két napon át tart a fogatban lévő lovak idomítottságáról, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról számot adó díjhajtás.

Szombaton rendezik a leglátványosabbnak tartott maratonhajtást, amelyen épített akadályok között kell a lehető leggyorsabban „szlalomozni”.

A viadal vasárnap az akadályhajtással zárul, ahol szűk kapuk között kell gyorsan áthaladni verőhibák nélkül. A háromtagú csapatoknál mindhárom versenyszámban a két jobbik hajtó eredménye számít a versenybe.

 

Érmet vár a sportvezetés a magyar versenyzőktől (Videó: Horizont Média)

 

A négyesfogathajtó Európa-bajnokság programja:

  • szerda – nyitóünnepség 17.30
  • csütörtök – díjhajtás 10.00
  • péntek – díjhajtás 10.00
  • szombat – maratonhajtás 10.00
  • vasárnap – akadályhajtás 10.00

 

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó hírek