fbpx

Fazekas Sándor: a génmegőrzés nemzeti ügy

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 15.

Tápiószele, 2013. február 15., péntek (MTI) – A génmegőrzés nemzeti ügy, a Növényi Diverzitás Központban (Nödik) található növényfajták pedig nemzeti kincsek – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tápiószelei intézetben tartott sajtótájékoztatón pénteken.

 

 

A miniszter hozzátette: az intézetben folyó munka az ország függetlensége szempontjából is jelentős, hiszen ez a GMO-mentes nemesítés háttérbázisa.

A génbankhálózat fejlesztése és a diverzitásközpontban tárolt növényfajták megőrzése a nemzeti vidékstratégiában is kiemelt feladat.

Ezeknek a fajtáknak a megőrzése nemzetbiztonsági kérdés, egyben felelősség a jövő generációi iránt – mondta a miniszter.

A folyamatosan gyarapodó tápiószelei génbank Európában az ötödik, a világon a tizenharmadik legnagyobb.

Ez a gyűjtőmunka lehetővé teszi, hogy a mezőgazdaság a jövőben is számítson a fontos növényfajtákra – hangsúlyozta a miniszter.

Egy FAO becslés szerint az elmúlt száz évben a mezőgazdaságban használt fajták 75 százaléka elveszett, de Magyarország kivétel, mert megvannak a saját fajtái – mutatott rá Fazekas Sándor

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az intézetben folyó munkával kapcsolatban hangsúlyozta az élelmiszer-biztonsági szempontot: „Nem mindegy, hogy a megfelelő minőségű és mennyiségű szaporító anyagot elő tudjuk-e állítani hazánkban vagy kiszolgáltatottak vagyunk”.

 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézet együttműködik más magyarországi intézményekkel a hazai fehérjetakarmány kiváltásában.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország aláírta a Duna térség GMO-mentes szója termesztését célzó egyezményét, amely szerint az aláíró nyolc ország közösen tevékenykedik a tudományos kutatás és a termelés területén, hogy csökkentse az importfüggőséget.

Czerván György kitért arra is, hogy a támogatások egy jelentős része a zöldítéssel lesz kapcsolatos, ennek egyik legfontosabb pontja a biológiai sokszínűség kiteljesítése, a minisztérium pedig minden segítséget megad a Nödikben folyó munkához.

Baktay Borbála igazgató a jelenlegi formájában 2010 óta működő központról szólva kiemelte: az intézetben 94 ezer tételt tárolnak, 1100 növényfajt őriztek meg.

Az állomány elsősorban gyűjtésekből, illetve nemzetközi génbankokkal történt magcserékből származik, és legfőbb feladatuk a génbanki megőrzés.

Így maradhatnak fenn például olyan növények is, amelyek a nemzeti fajtajegyzéken már nem szerepelnek, a termesztésből kiszorultak.

A fenntartásuk azért fontos, mert a kiskertekben, családi gazdaságokban nagyon jól hasznosíthatók, hiszen a hazai körülményekhez már alkalmazkodtak – mondta.

A Nödik vezetője hozzátette: a génbank elsősorban szántóföldi és zöldségnövények megőrzésével foglalkozik, de 2010 óta a Pannon Magbank projekt keretében a vadon élő növényfajok magvait is tárolják, és ezzel az intézet a teljes hazai növényi génmegőrzést lefedi.

 

MTI 2013. február 15.