fbpx

Feldman: kiemelt szerepe lesz a kertészetnek, az állattenyésztésnek és a feldolgozóiparnak

Írta: - 2014 augusztus 29.

Kiemelt szerepet szán a kertészetnek és az állattenyésztésnek a magyar kormány a következő uniós ciklusban – jelentette ki Feldman Zsolt pénteken Szentesen, a Magyar Paprika Napja alkalmából tartott konferencián. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: azért is kell erősíteni ezeket az ágazatokat, mert sok embert foglalkoztatnak. Hozzátette: a feldolgozóiparra is szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni. A politikus elmondta: ez összhangban van azzal a kormányzati politikával, mely a kisebb és közepes gazdaságok helyzetbe hozását tűzte ki célul. Nemcsak a támogatás számít azonban a szektorban, tudásmegújításra is többet kell fordítani a jövőben – hangsúlyozta. Az a cél, hogy 2020-ra zöldség-termesztésben a termésátlag 35 százalékkal, gyümölcs-termesztésben 70 százalékkal emelkedjen. Szeretnék, ha a kistermék kibocsátás legalább 130 milliárd forinttal nőne, és a feldolgozott termékek értéke is 60 milliárd forinttal emelkedne. -Ha mindez bekövetkezik, azt jelenti, hogy a foglalkoztatásban és a megtermelt értékben komoly lépést tudunk tenni, hazai és exportpiacainkat jó, minőségi magyar termékekkel tudjuk ellátni”- hangsúlyozta Feldman Zsolt. A támogatások rendszere a kertészeti ágazat számára komoly lehetőséget jelent – hangsúlyozta Feldmann Zsolt. Megjegyezte, hogy a Miniszterelnökség gondozásában előrehaladott állapotban van – hamarosan a brüsszeli tárgyalásokra készen áll – a vidékfejlesztési program a vidékfejlesztési források felhasználásáról. Ebben nagy szerepet játszik majd az unió számára is fontos energetikai hatékonyság, a foglalkoztatás növelésének kérdése, az, hogy a felhasznált technológiák környezetkímélőek, innovatívak legyenek. E fejlesztési forrásoknál a fiatal gazdáknak külön pénzügyi keretük lesz – tette hozzá. A politikus megemlítette: támogatási forrás áll majd rendelkezésre a meglevő épületek energetikai korszerűsítésére, vagy a termálvizes fejlesztések teljes körére. Fontos sarokpont az öntözés kérdése. Újdonságként jelenik meg a vidékfejlesztési programban a jövedelemstabilizáló alap létrehozása, amely nem természeti kárból keletkező jelentős jövedelemcsökkenések esetén lehet segítség a gazdálkodóknak. Külön beruházási csomag keretében támogatják majd a természeti károk megelőzését célzó beruházásokat. Segítik a termelői szerveződéseket, minőségbiztosítási rendszereket. A vidékfejlesztési programban a feldolgozás támogatása jelentős forrástöbbletet kap a tervek szerint – mondta a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta azt is, hogy a közvetlen támogatások rendszerében megjelentek a termeléshez kötött támogatások, a fiatal gazdálkodók emelt szintű támogatása és a kisgazdaságok egyszerűsített támogatása. A zöldség-gyümölcs ágazat a mostani kalkulációk szerint 10,5 milliárd forint terméshez kötött támogatáshoz jut majd.

MTI 2014. augusztus 29.