fbpx

Új tojóhibrideket nemesített a Bábolna TETRA Kft.

Írta: - 2014 augusztus 29.

A Kaposvári Egyetemmel együttműködésben két új tojóhibrid fajtát nemesített a Bábolna TETRA Kft. A tenyésztés kétéves folyamatának végén az állatok állami fajtaelismerés előtt állnak – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. A társaság tájékoztatása szerint a nemesítés során kutatók és gyakorlati szakemberek közösen dolgozták ki a forgalomba hozatalhoz szükséges tartástechnológiai útmutatókat, melyeket több nyelven is elkészítettek. A projekt összköltsége 590 millió forint volt, melyből 309 millió forintot uniós támogatás biztosított. Az egyik új hibrid a fehér mészhéjú tojást termelő Leghorn típusú tojótyúk, melyhez hasonlót Magyarországon 30 éve nem nemesítettek, a másik fajta a barna héjú tojást termelő TETRA Amber. A Bábolna TETRA tárkányi telephelyén az első tenyészállomány a közelmúltban fejezte be tojástermelését. A projekt keretében a Kaposvári Egyetemen vadonatúj EU-konform ketreces és zárttéri tartástechnológiánál is vizsgálták az állatokat és a tojásokat. Az eljárások között a legkorszerűbb módszerek, computer tomográfia, molekuláris genetikai vizsgálatok is szerepeltek.

MTI 2014. augusztus 29.