fbpx

Feldman Zsolt: növelni kívánják az öntözött területek nagyságát a mezőgazdaságban

Írta: - 2014 március 04.

Feldman Zsolt: növelni kívánják az öntözött területek nagyságát a mezőgazdaságbanBudapest, 2014. március 3., hétfő (MTI) – Növelni kívánják az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel – mondta Feldman Zsolt hétfőn Budapesten az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) sajtótájékoztatón.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a szakemberek felmérik a mezőgazdasági célú vízigényeket.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság elemi érdeke, hogy a gazdák minél több és elérhető árú öntözővízhez jussanak, ez ugyanis feltétele annak, hogy a következő években növelhető legyen a növénytermesztés hozama.

A stabil termelési háttér megteremtése érdekében fel kell mérni, hol igénylik az öntözővizet, az mekkora költségráfordítással biztosítható, mekkora az eszközigénye – mondta, hozzátéve: ezeket az információkat a hatékonyság érdekében kell összegyűjteni és elemezni, hogy egy-egy fejlesztési projekt valós igényeket szolgáljon ki.

Az öntözővíz-igényekkel összefüggő vízügyi felmérést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei végzik el márciusban – tájékoztatott ifjabb Hubai Imre, a NAK alelnöke. A pontos igényeket egy e célra összeállított nyomtatványon jelezhetik a gazdálkodók.

Molnár Béla, az OVF főigazgatója emlékeztetett: ez év elejétől a Belügyminisztérium felelősségi körébe tartoznak az öntözést és a belvízelvezetés szolgáló állami tulajdonú vízügyi művek, berendezések, létesítmények. Ez 28 ezer kilométer csatorna kezelését, üzemeltetését, fejlesztését jelenti.

Az OVF mostani feladata az volt, hogy a VM-mel és a NAK-kal közösen kidolgozza, hogyan lehet megduplázni az öntözött mezőgazdasági terület nagyságát. Molnár Béla szerint a vízjogi engedéllyel rendelkező, de jelenleg nem öntözött 100 ezer hektáros területen az öntözés feltételei 1-2 éven belül megteremhetők.

Felhívta a figyelmet, hogy az unió tagországaiban a mezőgazdasági terület 13,5 százalékát öntözik. Magyarországon a most – elméletileg – öntözhető 200 ezer hektár a megművelt terület 5 százaléka.

A NAK alelnöke hangsúlyozta, hogy az öntözéssel a hozamok 20-30, de esetenként 50-100 százalékkal is növelhetők.

MTI 2014. március 3.