Felelősségteljes szaktanácsadás

Írta: Szerkesztőség - 2011 szeptember 21.

Bizonyára sokszor megfogalmazódnak a gazdálkodókban az alábbi kérdések:

Mi történik, ha a megbízott szaktanácsadó hibázik és a hibáiért anyagi felelősséget kell vállalnia? Valóban tudja azt vállalni és megtéríti az okozott kárt? Mi történik, ha mégsem?

 

Nos, jelenleg Magyarországon a helyzet a következő:

A regisztrált szaktanácsadók által nyújtott szolgáltatások fajsúlyos területe a jogszabályoknak való megfelelés szakmai támogatása.

Az előírások betartásának folyamatos kontrollja a termelőknél, illetve a támogatások lehívása.

Viszont ezeken a területeken a termelői kör által tolerálható néhány tízezer vagy esetenként százezer forintos nagyságrendű díjakkal szemben akár több tízmilliós kockázatok állhatnak.

Hiszen adott esetben elegendő egy „X”-t kihagyni és máris oda a támogatás.

Minden gazdálkodónak – de minden állampolgárnak is – érdeke, hogy az általa igénybe vett szolgáltatásért a szolgáltató anyagi felelősséget tudjon vállalni.

Jelenleg a szaktanácsadással foglalkozó cégek és vállalkozó magánszemélyek csak kevés hányada rendelkezik akkora tőkével, hogy minden esetben helyt tudjon állni.

Nem beszélve arról, hogy felelősségbiztosítással csak ritka esetben, néhány szaktanácsadó, szaktanácsadó cég rendelkezik.

 

Lássuk röviden, mik is jelenleg a tapasztalatok szerint a szaktanácsadók legfőbb kockázatai:

  • Az egyes támogatásokkal kapcsolatos hibás teljesítés (alaki, formai hibák, határidő túllépés miatti elutasítás, nem megfelelő jogszabály értelmezés);
  • Az agrárszektort érintő szabályozásokkal kapcsolatos félretájékoztatás vagy félrevezető tájékoztatás;
  • Megbízások teljesítése során elkövetett hibák, mulasztások;
  • A személyhez fűződő jogok megsértése (pl.: az ügyfelek személyes adatainak nem megfelelő kezelése kapcsán).

Tipikus példa, mellyel az idei évben több esetben találkozni lehetett, hogy az egységes kérelem benyújtásakor az AKG-t, vagy elkülönített cukortámogatást igénylő ügyfeleknél kimaradt a megfelelő rubrikába tett jelölés.

Emiatt a gazdálkodó jobb esetben csak néhány százezer, rosszabb esetben, akár több millió Ft-tól is elesett.

Ezek az ügyek ritkán zárulnak gyors megegyezéssel, legtöbb esetben polgári peres úton kell a gazdálkodónak a jogos igényét érvényesíteni.

Többek között az ilyen eseteket hivatott gyorsan megoldani a szaktanácsadási felelősségbiztosítás.

 

Ezzel fenntartható a szaktanácsadó és a gazdálkodó közötti – a hiba időpontjáig jól működő – együttműködés.

A fentiekből fakadóan minden gazdálkodónak elemi érdeke, hogy olyan szaktanácsadóval, szaktanácsadó céggel alakítson ki partneri viszonyt, aki legalább az e célra kidolgozott felelősségbiztosítással rendelkezik.

Amennyiben a gazdálkodó jó kapcsolatot ápol jelenlegi szaktanácsadójával, akkor célszerű a szaktanácsadóval megbeszélni, hogy kössön felelősségbiztosítást, hiszen ez mindkettejük számára biztonságot jelenthet.

Az elmúlt évben a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége, a gazdálkodók és a szaktanácsadók közös érdekében megállapodott egy nemzetközi konszern magyarországi képviseletével.

Arról,hogy a névjegyzéki szaktanácsadói tevékenységre dolgozzanak ki egy konstrukciót.

Mivel Magyarországon ennek a módozatnak nem voltak hagyományai, hosszas egyeztetést igényelt.

Egy olyan termék kerüljön a piacra, amely tényleges megoldást nyújthat mind a szaktanácsadóknak, mind a gazdálkodóknak.

Bízunk benne, hogy a szaktanácsadói felelősségbiztosítás növelni fogja a szaktanácsadó munkájába vetett bizalmat!

Mindazonáltal reméljük azt is, hogy a szaktanácsadói felelősségbiztosításnak csak a szaktanácsadók és gazdálkodók biztonságérzetének fokozása lesz a szerepe.

Kárkifizetésekre pedig nem lesz szükség!

 

 

A konstrukcióval kapcsolatos kérdéseket és véleményeket várjuk az alábbi elérhetőségeinken:

Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége

9200 Mosonmagyaróvár, Kossuth L. u. 99.

Honlap: www.szaktanacsadas.hu

Email: [email protected]

Telefon: 06-96/213-788

Bányai Tibor

VSZOSZ – regionális elnök