Féltve óvjuk a pénztárcánkat – de a környezet épségét is

Stabil, kiszámítható és jól termeszthető – ezzel magyarázza a Németországból hazánkba települő  Schieber Markus azt, hogy miért választja gazdasága egyik fő kultúrájának a repcét. A minden évben több száz hektáros területen vetett olajosnövény kapcsán a hibridekre esküszik, és tartósan elkötelezett a környezetvédelmi, ökológiai szempontok mellett is.

 

Magyarországra hozta egy álom

A bajai, bácsbokodi térség gazdálkodója a 90-es évek első felében került kapcsolatba Magyarországgal. – A családom Németországban, Stuttgart mellett állattartással és az ehhez szükséges takarmány előállításával foglalkozott. Otthon régen az volt a hagyomány, hogy a családi földeket a szülők elosztják a gyerekek között, így aztán nagyon aprózódott, darabolódott a birtokszerkezet. Családom körülbelül 60 hektár területet művelt, ahol a legnagyobb egybefüggő tábla alig volt 3 hektár… – idézi fel a kezdeteket  Schieber Markus.

Az akkor húszas éveiben járó fiatalember az ottani (a gödöllői felsőoktatás testvérintézményének számító) egyetemen tanító egyik magyar tanár révén került kapcsolatba egy bácsalmási cserediákkal, és később az ő révén a magyar mezőgazdasággal. – Régi álmom volt az állattartással szemben a szántóföldi növénytermesztés és Magyarország is, így aztán a 90-es évek közepén, második felében –a nyári vizsgák után- sokat utaztam ebben az országban. Végül az egyik ilyen utazás során Baján, a Béke téren összefutottam egy német-magyar csoporttal, akikkel nemcsak összeismerkedtem, hanem tőlük béreltem az első földeket.

Egy traktorral indult

A földjeiről szerényen nyilatkozó német-magyar gazdálkodó jelenleg összesen mintegy 1085 hektáron gazdálkodik, és fő tevékenysége az olajosnövény- és gabonatermesztés. A terület csaknem 20 százalékán vetnek őszi káposztarepcét fő segítőjével, Görög Zoltánnal, aki elsősorban az agrotechnológiai folyamatokért felel a jelenleg 8 fős gazdaságban.

– A gazdaság egyébként annak idején egyetlen traktorral indult… – fűzi tovább Markus, aki nem kevés büszkeséggel folytatja, hogy azóta fejlesztéseik zömét saját erőből, kisebb részt EU-s pályázati támogatásból oldották meg. Ezek között számos munkagép, szárító- és silóépítés is szerepel, amint az a Bácsbokod melletti gazdaság területén is szembetűnő. A Schieber-vállalkozás ugyanakkor nemcsak e vidékre, hanem a szekszárdira is kiterjed, ahol a német-magyar gazda felesége irányítása mellett borászatát is – a Schieber Pincészetet – működteti. A gazdaság, amely fajtakísérletek sorát állítja be minden szezonban, egyébként nagyban támaszkodik a magyarországi növényvédelmi, gépkereskedelmi és vetőmagcégekkel való együttműködésre.

 

Nemcsak gyönyörű, nagyon hasznos is

A művelt területek tájai április-májusban festőivé varázsoló repcének tavaszi és őszi változata közül nálunk ez utóbbi terjedt el. Az elmúlt években a világon e növényből évente 60-70 millió tonnányit termeltek (általában 5-7 milliós zárókészletekkel); hazánk – ahol több mint 200 ezer hektáron terem – részesedése ebből nem éri el az 1 millió tonnát (2016-ban meghaladta a 810 ezer tonnát). A felhasználási területek két fő iránya az étolaj- és biodízelolaj-gyártás, illetve a takarmányozás – s mindhárom terület hozzájárul a termőterület fokozatos növekedéséhez. A repce egyébként általában véve is hasznos és fontos a mezőgazdaság számára: kedvezően befolyásolja a talaj tulajdonságait, tulajdonképpen fertőtleníti azt az optimális esetben utána vetett gabonafélék számára.

Kiszámítható növény

S hogy miért vált a kukorica, a búza és az árpa mellett az egyik fő növénnyé az őszi káposztarepce?

– A repce jó növény – indokolja lakonikus tömörséggel a gazdaságvezető. – Elsősorban azért, mert az ára sokkal inkább kiszámítható, mint a búza vagy a kukorica. Ha csak az utóbbi évek átlagait, ármozgásait nézzük, akkor azt látjuk, hogy mind a kettő esetében a tonnánkénti ár sok-soktízezer forinttal mozgott. Az is gyakori, hogy a termesztő nem tudja értékesíteni a terményét, mert túltelített a piac, tárolnia kell, nagyok az átmenőkészletek. A repcénél ezek a bizonytalanságok sokkal kisebbek, mi például mindig találunk vevőt, és relatíve stabil árakkal kalkulálhatunk – mondja Markus. Azt is hozzáteszi, hogy azért az előzetes lekötések terén nagy a „szórás”: van, hogy a termény 80, de van, hogy csak 30 százalékára szerződnek előre. – Aztán van, hogy bánjuk, hogy előre megalkudtunk, mert jobban jártunk volna szabad piaccal, de ilyen az üzlet, és még mindig jobban megéri a biztonság, mint túl sokat kockáztatni.

A pénznél is többet ér a stabilitás

A Schieber-gazdaság stabilitását és optimizmusát természetesen a jó termésátlagok is táplálják. Az utóbbi években tartósan 4 tonna felett hoznak le a repce hektárjairól. A hibrideket érintő választásaik és döntéseik mögött ugyanis szintén ez az érv: a kiszámíthatóság a meghatározó.

– Nem fajtákkal, hanem kizárólag hibridekkel dolgozunk, és három fő kritériumot tartok szem előtt: a termőképességet, a stabilitást és az arathatóságot – fejti ki Schieber Markus. Más stratégiához folyamodik, mint néhány más termesztő: bár tudatában van, hogy a fajták néha kiugró termést hozhatnak, de megbízhatóság terén a hibridekre esküszik. – A kényes fajtákkal nagyon rosszul lehet járni, ha valamilyen stressz éri a növényt. A repce jól tűri a hidegebb időjárást, például a mostani, hűvös tavaszt, de egy túl kemény tél vagy túl sok eső, extrém meleg felboríthatja a várakozásokat. Ezért a stressztűrő, szilárdan teljesítő hibridekhez fordulunk.

Tapasztalataik alapján nem alkalmaznak ragasztó, deszikkáló beavatkozásokat, inkább bevárják, míg készre érik a növény. Ebben szerepe van annak is, hogy az említett hibridek még viharosabb időben is mind kevésbé fenyegetnek kipergéssel, szemveszteséggel. Így „kisakkozható”, hogy mikor szárad el a zöld szár, és nem kell attól tartani, hogy veszteséges vagy küszködéssel teli a kombájnnak is a betakarítás.

Termékeny a gondosság

Mindezt az alapos növény- és talajtáplálás is erősíti. A Schieber-gazdaságban is általában búza után vetik a repcét. – Az a célunk ezzel, hogy viszonylag alacsony szármaradvány legyen a talajon. Ami marad, azt viszont mind beforgatjuk, semmit sem hozunk le a tábláról. Gondos talajmegmunkálással segítjük elő, hogy a lebomlás minél alaposabb legyen. Kétszer tárcsázunk: egyszer aratás után, másodszor pedig vetés előtt. Akkor gruberezünk, 20 centiméter mélyre dolgozzuk a talajba a szármaradványt, és ekkor a vetéssel egy menetben juttatjuk ki a műtrágyát – fejti ki Görög Zoltán. A vetés a búza sortávjával, sűrűn, 15 centiméteres közökkel megy végbe, 35 csíraszám/négyzetméterrel; és már augusztus 25-e táján nekifognak, hogy mihamarabb végezzenek a munkával.

– A vetőmaghoz juttatott tápanyagot inkább hatóanyagként fogjuk fel, mint műtrágyaként – egészíti ki a technológia nagy vonalakban való kifejtését Markus. Zoltán hozzáteszi, hogy kísérleteztek ugyan szórásos trágyázással, de a jelenlegi eljárás bevezetésével 5-10 százalékos termésnövekedést értek el, így azóta a gruberezésnél maradnak. A röpítőtárcsás, hektáronként 120 kilót tartalmazó, káli-kijuttatást követően a vetőgéppel kerül ki a foszfor és a nitrogén, amit még a növekedéstől függően akár 30 kilós N-utánpótlás egészít még ki az ősz folyamán. Februárban aztán 80 kiló nitrogént és 35 kiló ként kap a repce, márciusban pedig további 50, illetve virágzáskor újabb 15 kiló nitrogén segíti a növény fejlődését. – Szerves trágyát elsősorban a homokos talajainkon adunk a földnek. Talajoltó, talajjavítókat nem alkalmazunk, de nagyon figyeljük a humuszosodást, a giliszták megjelenését, noha tudjuk, hogy igazán a termőtalaj minőségének javulásához akár egy évtized is kellhet…

Csigák, méhek – és egy fontos szempont

Miután az őszi káposztarepce a növényvédelem egyik leginkább tematizált kultúrája, az első, ami szóba kerül, természetesen a neonikotinoidos csávázás kérdése. – Jogosak az aggályok, tény, hogy sok problémát felvet a szigor ezen a területen, de azért ma is lehet stabilan, kiszámíthatóan repcét termeszteni, és meg lehet védeni a fenyegetésektől – összegez rögtön Schieber Markus. Elismeri, hogy a neonikotinoidos kezelés hosszú hetekig tartós védelmet nyújtott, és hogy ma, ha kell, több vegyszer és sokkal nagyobb körültekintéssel lehet ugyanazt a biztonságot garantálni. A gazdaság mind az olcsóbb, kisebb tartamhatású piretroidokat, mind a „keményebb” foszforsavas készítményeket alkalmazza. – De mindig csak annyit vetünk be, amennyi feltétlenül szükséges! – hangsúlyozza Markus. Azzal érvel, hogy egy gazdaság sem a pénztárcáját, sem a környezetét nem akarja feleslegesen terhelni. – Nagyon fontos számunkra a területünkön „működő” méhek egészsége, gondosan vigyázunk a természetes környezetükre. És persze ugyanígy fontos az is, hogy ne csak az élővilágot óvjuk, hanem felesleges kiadásokra se költsünk – mondja.

A legnagyobb gondot persze a rovarkártevők jelenléte okozza: a bolha, a káposztalégy, a repcedarázs és repcebogár, a szárormányos mind jelen van kisebb-nagyobb intenzitással. – Még szerencse, hogy itt a csiga nem jelenik meg úgy, mint Németországban, ahol a fiatal növényekben néha hatalmas kárt tesz – idéz hazai emlékeiből Markus.

Aratásidőzítés

Ahogy a repcevetés, úgy a Schieber-gazdaságban az aratás időzítése is kapcsolatban van a búzával. – A betakarítás alapvetően függ az időjárástól, a talajszerkezettől. A mi nagy repceterületeinken folyamatosan végezzük az aratást, mikor hol érett készre a növény, szárazra a szár. Általában az egyharmadát a búza előtt, a többit utána. Azért alakul így, mert a búza minősége hamarabb elromlik, mint a repcéé. És ahogy mondtuk, a mai hibridek jól bírják, nem pörgetik ki olyan könnyen a szemet – mondja a betakarításról Görög Zoltán.

A gazdaságban egyébként azt tapasztalják, a különféle kereskedőházak megbízható és standard minőségű vetőmagjai között nincsenek döntő különbségek a beltartalmi jellemzők között. – Mi is mérjük a minőségét, az olajtartalmát, bonifikációként szintén adjuk, és vizsgáltatjuk is. Azt hiszem, a recept lényege a megfelelő mennyiségű nitrogéntápanyag-ellátás, igaz, itt vigyázni kell, hogy virágzáskor már ne legyen véletlenül túl sok: nehogy megperzselje a növényt.