fbpx

Fiatal gépész kerestetik! A verseny hevében bukkanunk a legjobb gépészpalántákra

Írta: Szerkesztőség - 2020 október 28.

Új névvel és struktúrával, de ugyanazzal a lendülettel folytatja a MEGFOSZ a szakmai vetélkedőjét

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének szervezésében az eddig nagysikerű játék az idén is megrendezésre kerül. Az idei évben azonban új névvel indul útjára a Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság!, amely egy többfordulós vetélkedő a mezőgazdasági gépésztechnikus, gépész és gépjavító szakos középiskolások részére. Az idei év további újításának számít a most induló bajnokság névváltozása mellett, hogy idén először indul útjára – párhuzamosan az Országos Bajnoksággal – a Legyél Te is agrárgépész! Junior Bajnokság, melyet a 9. évfolyamos diákok részére hirdetett meg a Szövetség. A JUNIOR Bajnokság létrehozásának az volt a célja, hogy a jelenleg első évfolyamos – alapképzésben részt vevő – diákokkal is megismertessük, megszerettessük az agrárgépész hivatást.

 

agrárgépész

 

Az idei versenyre összesen 32 csapat nevezett (LETIA OB- 23) és (LETIA OB JUNIOR-9), akik szeptember vége óta teljesítik folyamatosan a feladataikat. A JUNIOR-oknak még inkább kreativitást igénylő feladatokat kell megoldaniuk, a nagyobbaknak már sokkal szakmaibb feladatokat szükséges végrehajtaniuk az egyes fordulók alatt. Az országos pandémiás helyzetre való tekintettel a gyakorlati feladatokat is online módon kell megoldaniuk, skype-os bejelentkezés vagy videó formájában, azonban a játékban résztvevő diákoknak az online világban is komfortosan érzik magukat, így ezek a feladatok sem okoznak/okozhatnak nekik gondot.

Az idei 2020/2021-es év is rendhagyó, ezért a döntőt – ahogy az előző évben is – online fogják megrendezni a szervezők 2021-es év első felében.

A MEGFOSZ további célja, hogy versenyük évről évre szakmaibb legyen, és a versenyen kiemelkedően szereplő diákok a fantasztikus utazások és ajándékok mellett szakmai elismerésben is részesüljenek.

A szakmai vetélkedővel kapcsolatos további információk a www.agrargepesz.hu oldalon érhetőek el.

MEGFOSZ
Viczián Ágnes