Így lehet csatát nyerni az agrárküzdelmek frontján

Az utóbbi tíz év egyik legaggasztóbb kihívása volt a fiatal mezőgazdasági gépész-utánpótlás hiánya. Most úgy tűnik, túlvagyunk a fordulaton.

 

 

Évtizedes kilábalás

Nehezen találunk szerelőket a piacon, s jó, ha egy-két év múlva találunk 4-5 mérnökhallgatót – mondta majdnem fél évtizeddel ezelőtt az egyik legnagyobb hazai agrárgép-forgalmazócég alapító-ügyvezetője, Harsányi Zsolt. Még vagy 20 év, míg a magyar mezőgazdaság kilábal az egyre súlyosabb szakemberhiányból. Már nemcsak a gépállomány szakszerű kezelése, karbantartása probléma, de gyakran a fejlesztések is elmaradnak a megfelelő munkaerő hiányában – erősítette meg három éve szintén az Axiál egyik felsővezetője. Umenhoffer Péter akkor azt mondta, évente 4500-5000 fős a mezőgépész profilú munkaerőigény Magyarországon, de a hazai képzési rendszer ennek csak a tizedét képes kibocsátani.

 

Vonzó lett a pálya

Ezért is indult el a Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) Legyél te is mezőgépész! programja – ami váratlanul igen jelentős eredményeket ért el ezen a problémás területen. Öt év alatt 70%-kal(!)nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. Ma már – miután a mezőgazdaság jövedelmezősége az EU-támogatások révén sokat javult – a várható fizetés is vonzó. Ráadásul a ma gépészei már nem lármás, öreg „szovjetes” gépeken dolgoznak, hanem korszerű, digitális és kényelmi eszközökkel gazdagon felszerelt erő- és munkagépeken. Ma már Harsányi Zsolt cégvezető, MEGFOSZ-elnök is derűlátóbb. Bár még mindig nagy szükség van Nógrád, Zala, Vas, Somogy és Győr-Moson megyékben van, és a szakma az ország egyik területén sem mondható telítettnek, jó látni a fiatalok szakmaszeretetét és elhivatottságát – nyilatkozta a Horizont Médiának a szakember.

 

 

Három év alatt fordulat

Harsányi Zsolt a GÉPmax című szaklap friss számának nyilatkozva elmondta: ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a fiatalok körében az agrárgépészet iránt. Míg a 2014/15-ös tanévben országos szinten csupán 1284 diákot vettek fel e területen, ez a szám a 17/18-as tanévben 2526-ra nőtt, a tavaly pedig már 3584 diák választotta ezt a szakirányt. A felvettek körülbelül 10%-a nő, akik leginkább az állattenyésztésben helyezkednek el.

(Részletek a GÉPmax friss, nyomtatott kiadásában!)


Kapcsolódó hírek