fbpx

Georgikon – Európában az első!

Írta: Szerkesztőség - 2014 január 27.

A Pannon Egyetem Georgikon Karának jogelődjét 1797-ben alapította Festetics György gróf, ezzel Európában elsőként jött létre rendszeresen működő felsőfokú agrárképzést nyújtó intézmény. A Balaton fővárosában, Keszthelyen jelenleg nyolc felsőoktatási szakképzési, kilenc alapképzési, tíz mesterképzési szakra jelentkezhetnek az érdeklődők.

 

 

 

 

Milyen szakokkal várják a felsőoktatásba jelentkezőket?

Az agrárgazdaság teljes vertikumát átfogja a képzési palettánk.

A növénytermesztő mérnök, állattenyésztő mérnök, mezőgazdasági mérnök szak mellett a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon tanulhatnak az agrártermelés iránt érdeklődők.

A környezettudatos gazdálkodás elkötelezettjei a környezetgazdálkodási agrármérnök és a természetvédelmi mérnök szakra jelentkezhetnek.

A Dunántúlon csak Keszthelyen, nálunk indul a szőlész-borász mérnök és kertészmérnök képzés, melyhez kiváló adottságokkal rendelkezünk: a „Cserszegi fűszeres” szőlőfajta nemesítési helyén működő pincészet és a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet is közreműködik a képzésben.

Nyújtunk képzést a közgazdasági tudományterületek iránt érdeklődőknek is: egészségturizmus, borturizmus és vendéglátás-szervezés szakiránnyal indul turizmus-vendéglátás szakunk.

 

Milyen hallgatói szolgáltatásokat nyújtanak?

Kiemelkedően jók a lehetőségeink a kollégiumi elhelyezés tekintetében, olcsón, szépen berendezett, a kampusz központjában lévő kollégiumunkban kapnak hallgatóink elhelyezést, a Balatontól mindössze 350 méterre.

Remek lehetőségeink vannak a sportolásra, vízitelep, sportpályák használata mellett lovagolhatnak is hallgatóink a tanüzemünk központjában, Szendrey Júlia szülőhelyétől néhány méterre található lovardánkban.

Tanüzemünk jó hátteret biztosít a gyakorlati képzéseinkhez, több mint 800 hektáron gazdálkodunk, valamennyi haszonállattal és fontosabb növénytermesztési ágazattal foglalkozunk.

Burgonyakutatási központ, hallabor és bioinnovációs központ is működik Karunkon, magas kutatási projektállományunk kiváló lehetőséget nyújt a hallgatói tehetséggondozásra is.

 

 

 

 

Hogyan alakulnak a beiskolázási eredményeik?

A Georgikon komoly vonzerőt jelent az agrár-felsőoktatásban, a kéttucatnyi képzőhely közül stabilan dobogósak vagyunk a felvett hallgatók számát tekintve.

Az elmúlt négy esztendőben látványosan emelkedett a hallgatói létszám, tavaly a felvételire jelentkezők csökkenő létszáma ellenére is csaknem 20 százalékkal sikerült növelnünk elsős hallgatói létszámunkat.

Mivel magyarázható ez?

A Georgikon mindig igyekezett a munkaerőpiac igényeihez igazítani képzéseit, de emellett az elhivatott oktatói gárda is a siker kulcsa, úgy dolgozunk, hogy méltók legyünk jelmondatunkra: „Vive Memor Nostri Rigidi Servator Honesti”, vagyis: „úgy élj, emlékezz, hogy a becsületünk őrzője vagy!”