Gépfejlesztések a szemenként vető gépek körében

Írta: Szerkesztőség - 2011 július 27.

A tartós piacon-maradás érdekében valamennyi mezőgépgyártó – közöttük a szemenként vető gépeket előállító -cég folyamatos műszaki fejlesztés(ek)re van kényszerítve, hiszen a technikai fejlődések közepette csak így tudják eladni gyártmányaikat.

A következőkben – a teljesség igénye nélkül – néhány szemenként vető gépgyártó közelmúltban elvégzett fejlesztésére hívnánk fel a figyelmet, illetve ismertetnénk azokat.

 

Az ismertetés elejére mindenképpen az Amazone új fejlesztésű szemenként vető gépe kívánkozik.

A német Amazone cég – eddig gyártott és az országban is ismert – szemenként vető gépei ED típusjellel (4-6-8-12 soros kivitelekben) készültek.

A cég új fejlesztésű EDX 9000-T típusú, 12 soros, 75 cm sortávolságú szemenként vető gépe jelentős újdonságokat hozott a széles sortávolságú növények vetéstechnikájában. (1. ábra)

 

 

Ez az új fejlesztésű vetőgép alapvetően két alapegységből épül fel: elől található meg egy (az Amazone pneumatikus rendszerű gabonavető gépeknél ismert) vontatott vetőkocsi, amely szemenkénti vetés esetében a starterműtrágya hordozására és kijuttatására hivatott, és hozzá kapcsolódik az ún. „Xpress” vetőegység, ahol a 2×6-6 sort kiszolgáló központi, vetőszerkezetek, ill. a soronkénti vetőelemek (vetőkocsik) nyertek elhelyezést.

Egy-egy (paralelogramma felfüggesztésű) vetőelem a széles (500 mm átmérőjű, talajfelszínt követő) mélységhatároló kerekekből; az ikertárcsás (Æ 400 mm) vetőcsoroszlya párokból; a magnyomó (átvevő) görgőkből és a hátsó („V”-elrendezésű) tömörítő kerekekből áll.

A magvak egyenkénti felvételét soronként 6-6 furatsoros vetődobok biztosítják, és a létrehozott vákuum hatására a magvak a furatsorokba tapadnak, ahol állítható lesodrók akadályozzák meg a kettős (vagy többes) magfelvételt. A járókerék meghajtású vetődobok forgása közben – a furatsorokra tapadó magvaknál – egy magleválasztó görgő szüneti meg a szívóhatást (a vákuumot), ezáltal szabaddá téve a magvakat.

Az így már elengedett magvak, egy nyomólégáram segítségével – nagy, kb. 10-12 m/sec sebességgel – a hajlékony műanyag magvezető-csöveken keresztül a soronkénti vetőcsoroszlyákhoz jutnak.

A vetőcsoroszlyák kiejtő részénél a magvakat a magnyomó görgők „rögzítik” a vetőbarázdákban, majd a vetősorok fölött a talaj visszatömörítő kerekek teremtik meg a magvak megfelelő csírázásához szükséges mag-talaj kapcsolatot.

A vetéssel egy menetben a vetősoroknál – pneumatikus úton – starter műtrágyák kiadagolására is lehetőség nyílik, amit az egyes sorok mellett elhelyezett tárcsás műtrágya csoroszlyák juttatnak a talajba.

Az egyes vetőegységek forduláskor a talajból hidraulikusan kiemelhetők és szállításkor a vetőegységek szélső tagjai (2×4 sor) hidraulikusan felhajthatók.

Az új vetőszerkezet kifejlesztésének köszönhetően a gép teljesítőképessége – a hagyományos szívó légáramú vetőszerkezetű gépekhez viszonyítva – akár 50%-kal is növelhető, és az Xpress-„Fangsystem” magleválasztási funkciójával – a vetés minőségének romlása nélkül – a munkasebesség akár 15 km/h is lehet.

 

Az új fejlesztésű Amazone EDX 9000-T szemenként vető gépet már több mezőgép-kiállításon is díjazták (pl. Agritechnica 2007, Hannover: aranyérem; X. Techagro 2008, Brno: „Grand Prix Techagro” díj, stb.).

Az Amazone EDX vetőgépek hazai forgalmazása a 2010. év kezdetétől várható.

Időközben kifejlesztették az EDX 6000-T típusú „kistestvért” is, amely 8 soros, 75 cm sortávolságú.

A Danagri cégcsoporthoz tartozó (Becker; Howard; Kongskilde; Nordten; Överum) vállalatokon belül a Becker cég elsősorban a szemenként vető gépek gyártására szakosodott.

A Becker Aeromat vetőgépei már több mint 30 éve ismertek Magyarországon. (2. ábra)

 

 

Az Aeromat M, P és T típusú (4-12 soros) szemenként vető gépek a hagyományos talajművelés utáni sorkultúrák magvainak szemenkénti vetésére alkalmazhatók, míg a mulcsba v. direktvetésre az Aeromat DTE modellek (4-12 soros változatai) használhatók.

A hagyományos (szántásos) talajművelés után alkalmazható Becker vetőgépek közül kiemelendők az Aeromat P8 Z, 8 soros, 75 cm sortávolságú típusok, amelyeknél szállításkor a 3-tagos gerendely szélső két elme az alapvázak fölé beemelhetők, így szállítási szélességük a 3,0 méteres űrszelvényen belüli.

Az Aeromat M 12 típusok 12 sor, 75 cm-es sortávolságú vetésére alkalmasak, és hidraulikus munkahengerekkel működtetett vertikálisan/teleszkóposan behajtható kialakításuk a 9,0 méteres munkaszélesség (12 sor x 75 cm) szállításkori 3,0 méterre való csökkentését teszi lehetővé.

A Becker cég gépeinek vetőszerkezetében (vetési rendszerében) továbbra is a gravitációs mag-felvevő (kúpos furatú, palástcellás-kerekes) megoldást választja, „ötvözve” ezt a nyomólevegős (túlnyomásos) magleválasztó és mechanikai magkilökő részegységekkel.

A Becker cég új fejlesztései közé tartoznak a 4-16 soros Aeromat C (37,5-50,0-75,0 cm-es sortávolságú) vetőgépek, amelyek munkaszélessége 3,0-6,0 méter közötti, üzemeltetésükhöz 75-230 LE-s erőgépek szükségesek.

A vetőgépek gerendelyére (központosított) 1200 literes starter műtrágya kijuttató tartályok (és kijuttató adaptereik) szerelhetők fel, de vannak az üzemeltető erőgép mellső függesztő-szerkezetére kapcsolható műtrágya-kijuttató adapteres változatok is, amelyektől pneumatikus úton jut el a tápanyag a vetőgépen lévő – külön elhelyezett – műtrágya-kijuttató (tárcsás v. csúszó) csoroszlyákon keresztül a talajba.

 

Egyes Becker gyártmányú vetőgép változatok csigás műtrágya-feltöltő berendezéssel ellátottak is lehetnek.

A Becker cég további újdonságai közé tartoznak még az Aeromat E-Motion változatok, ahol az eredeti talajkerék-lánckerék-váltómű-vetőtárcsa hajtást központi elektronikus meghajtással váltották fel.

Ugyancsak újdonságnak számítanak a vontatott Maxi Line (8-16 soros) típusok, amelyeknél – más gyártókhoz hasonlóan – a vetőgép egy (4800 literes) műtrágya szállító-kijuttató tartálykocsihoz van kapcsolva, és a vetéssel egy-menetben az „indító” műtrágya kijuttatása is elvégezhető, de itt említendők meg az Aeromat Profi-Line 8 DTE gépek mulcsba- és direkt-vető változatai is.

Az olasz Maschio gépcsoporthoz tartozó Gaspardo a szemenként vető gépek hazánkban is jól ismert gyártója. Jelenleg 12 különböző típusú kukoricavető gépük található meg a hazai mezőgéppiacon. (3. ábra)

 

 

 

Közöttük a merev-vázas (MT); a teleszkópos (MTE); a hidraulikusan felhajtható (MTI); a szállításkor hosszirányban vontatható Maestra (12/18 soros, 75/45 cm sortávolságú) nehéz és könnyű változatai.

Ezek mellett a gyakorlatban ismertek még a Dorada (SP; ST; SI), illetve a Sara (ST; STI) vetőgép típusok, illetve a gépcsalád MTI XL vagy SI XL, 12 soros hidraulikusan összecsukható (felhajtható) változatai is.

A Gaspardo cég szemenként vető gépválasztékát a 12 soros (75 cm sortávolságú), hidraulikus csukású Mery gépeivel is szélesítette, amelyek függesztett kivitelűek, vetőelemeik ikertárcsás csoroszlyákkal rendelkeznek, opcióban műtrágya+mikrogranulátum kijuttató adapterekkel is elláthatók.

Az előzőekben felvázoltak mellett új fejlesztést jelent a Metro 16-18-24 soros (műtrágya kijuttató adapterrel is felszerelt) vetőgép sorozata, ahol a gépesítésnél az MT „alap” vetőgépek 75 cm-es sortávolságú (2xMT8); a 66,6 cm sortávolságú (2xMT9) és az 50 cm-es sortávolságú (2xMT12) gépeit építették össze.

A Gaspardo vetőgép fejlesztésekhez kapcsolódnak még az általuk létrehozott Silvia-12 pneumatikus rendszerű, hidraulikusan összecsukható, tárcsás vetőcsoroszlyákkal rendelkező vetőgépek is, amelyeknek műtrágya-, és mikrogranulátum kijuttatós változatai is beszerezhetők.

 

A francia Kuhn cég Maxima vetőgépei is igen népszerűek az országban.

Az új fejlesztésű Kuhn Maxima 2 típusjelű – pneumatikus, szívó légáramú rendszerű – szemenként vető gépeknek hét alaptípusa van: a merev vázú, a fel-/összecsukható vagy egyszeres teleszkópos vázszerkezetű, a kettős teleszkópos gerendelyű és a hidraulikusan változtatható (45-80 cm) sortávolságú változatok – 4-5-6-7-8-9-11-12 soros kivitelben – is megvásárolhatók. (4. ábra)

 

 

A vetőgépek vázára 180-280-560-950-1350 literes starter  műtrágya kijuttató tartályok és adapterek, illetve a központi tartályos mikrogranulátum kijuttató berendezések is felszerelhetők.

A formatervezett, soronkénti magládákba 47-52 liter vetőmag tölthető, és a vetési tőtávolságok – széles skálán – 20 fokozatban állíthatók be. A Maxima 2 típusok mellett a Kuhn Planter 2, Planter III. és Planter Junior teleszkópos vázú vetőgépei is több újdonságot tartalmaznak.

A Kverneland csoporthoz tartozó cégek közül a német Accord cég a szántóföldi/kertészeti kultúrnövények magvainak vetéséhez – teljes skálán – kínál szemeként vető gépeket.

A cég 4-6-8-12-soros kivitelű, 30-80 cm sortávolságú Optima kukoricavető gépei – a kukoricán kívül – a cukorrépa, napraforgó, babfélék és egyéb nagymagvak (pl. dinnyemag) vetésére is alkalmasak.

A pneumatikus vetőszerkezetű – szívó légáramú – Optima gépeken a vetőkocsik (vetőelemek) folyamatos fejlesztéseken estek át (Optima A; NT; NT-2; HD), és a vetőgépek közül ma már az Optima HD gépek elektromos motoros (e-drive) vetőelemenkénti hajtással is beszerezhetők.

Az „e-drive” rendszer – az útarányos elektromos meghajtás – szabályozó-elektronikája révén lehetővé teszi, hogy az egyes vetősorokban a tőtávolságok (vetés közben is, akár soronként) megváltoztathatók, bármely sor vetése kikapcsolható (pl. ék-alakú parcella vetése vagy művelőutas technológiák esetén), és mind ez a traktor vezetőfülkéjében elhelyezett terminálegység segítségével megvalósítható.

Az ilyen elektromos motoros, vetőelemenkénti meghajtású rendszernél a meghajtó előtéttengelyek, fogaskerekes hajtóművek, lánckerekek és láncok mind-mind megtakaríthatók.

A nagyobb munkaszélességű vetőgépek gyorsabban szállítási helyzetbe csukhatók, illetve munkahelyzetbe nyithatók, mert nem kell törődni a hajtásrendszer mechanikusan kapcsolódó részeinek szét-, ill. összekapcsolásával.

 

Az Accord Optima HD vetőgépek e-drive hajtással szerelt változatai 6-8-12 soros (függesztett és vontatott) kivitelekben szerezhetők be, és a gépeknek merev, teleszkópos vázú és paralel – hidraulikusan – összecsukható gerendelyes változatai is vannak.

A különböző kialakítású vetőgépek – természetesen – műtrágya- és mikrogranulátum-kijuttató adapterekkel, OEC/ESC vetésellenőrzőkkel, illetve Tellus/FGS automatikákkal ellátottak is lehetnek.

Az amerikai gyártmányú Massey Ferguson 555 típusú szemenként vető gépeknek már 12 alaptípusa van, és a vetésre azok 58 különböző változataiból választhatnak a felhasználók.

Az egyes modellek – kiegészítő részegységeikkel – alkalmasak a hagyományos vagy csökkentett menetszámú talajművelés utáni szemenként vetésre, illetve a mulcsba-, bakhátba- és a direktvetésre is.

A különböző vetőgép változatok többsége – az „amerikai” megoldásoknak megfelelően – vontatott kivitelben készül, de néhány kisebb munkaszélességű (4 v. 6 soros) vetőgép függesztett építésű.

A vetőgépek kiegészítő berendezései közé tartoznak a vetőkocsikon elhelyezett herbicidek/inszekcitidek kijuttatására alkalmas adapterek (soronként 32 literes vegyszertartályokkal), a gépvázra szerelhető 225 literes szilárd- vagy a 440-1140 literes tartályú folyékony műtrágyákat kijuttató berendezéseket, illetve a különböző (SM 100; 300 és 400 SE) vetésellenőrző készülékek.

A 4-16 soros vetőgépek fix, 75 cm-es sortávolsággal készülnek, de van olyan típus is, amely 12 soros/45 cm-es sortávolságú cukorrépavető, illetve 8 soros/75 cm-es sortávolságú kukoricavető változatban készül.

A gépek pneumatikus vetőszerkezeteiben az amerikai White cég ún. PAM (Positive Air Metering) pozitív levegőnyomásos magadagoló rendszerét alkalmazzák, amikor is az „Edge Drop” formatervezett cellás-kerekes vetőtárcsák furataira a túlnyomású levegő szorítja a magvakat – a felesleges, többlet magvakat egy lesodró kefe választja le –, majd a vetőtárcsa (~ 180°-os) tovább forgása után a túlnyomást megszüntetik és a különleges „sarok-kamrás” cellákból a magvak az ívelt vetőcsőbe, onnan a tárcsás csoroszlyák által nyitott vetőárokba hullanak.

A barázdákba ejtett magvak felett „V” elrendezésű keskeny tömörítő kerekek tömörítik vissza a talajfelszínt, megteremtve így a nedves barázdafenék és a vetőmag csírázásához szükséges kedvező mag-talaj kapcsolatot.

Az egyes Massey Ferguson vetőgépek merev gerendelyű, vertikálisan felhajtható v. horizontálisan behajtható és hosszirányban előre összecsukható változatait igényeik szerint választhatják meg a felhasználók.

 

A hazánkban használt szemenként vető gépek között a francia Ribouleau gyártmányú, pneumatikus rendszerű – szívó légáramú – Monosem vetőgépek az elterjedtebbek közé tartoznak.

A gyártó műszaki fejlesztésére jellemző, hogy az USA-beli gyártóktól átvett 20 évvel ezelőtti vetéstechnikát folyamatos műszaki fejlesztéseken vezette át, és a technikai fejlődés immár a negyedik generációs NG Plus 4 jelű vetőegységekben mutatkozik meg. (5. ábra)

 

Az NG vetőegységek fejlesztése mellett természetesen más technikai megújulások is történtek, elég csak az NC Classic típusok csúszócsoroszlyás három különböző vetőelem variációjára, vagy az NX típusok mulcsbavető (4-16 soros) ikertárcsás változataira utalni, illetve a speciális cukorrépa-/zöldség és aprómag-vető géptípusok (Meca és MS modellek) széles skáláját megemlíteni.

Az Amerikából átvett „alapelv” (a mélységhatároló kerekekkel szabályozott ikertárcsás vetőcsoroszlyák) folyamatos fejlesztésének jó munkaminőségét az NG Plus, NG Plus Pro, NG Plus 3 típusú vetőkocsik a hazai gyakorlatban is bizonyították.

Az új – NG Plus 4 – innovációban a vetőkocsikon belül több „finomítást” hajtottak végre a konstruktőrök: új rögterelő beállítás, gyors és pontos csap/furatos rögzítéssel; mechanikus v. elektromos sorelzáró – szakaszoló – rendszer kialakítása; pontosabb és vizuálisan is jól érzékelhető vetési mélység beállítás; egyszerűbb és hatékonyabb magtartály töltés/ürítés, tartályfedél reteszelés; a szívó légáramú tömlők és a vetésellenőrző szenzorok optimális elhelyezése; az 1²- v. 2²-os, „V” elrendezésű, nyitott hátsó tömörítőkerekek alkalmazása.

A célszerű gépfejlesztések a vetőkocsik „összeépítésében” is megmutatkoztak: pl. NG Plus 4 vetőelemek 7 soros kivitelben, a vázra szerelt 1020 literes központi tartályos műtrágya kijuttatóval; vontatott 8 soros vetőgép a C 3000 típusú (műtrágya) tartálykocsihoz kapcsolva, vagy a 12 soros függesztett vetőgép, amely szállításkor gerendelye hosszirányában vontatható, és vannak olyan Monosem NG Plus 4 vetőgépek is, amelyeken a starterműtrágya tartály az üzemeltető erőgép mellső függesztő berendezésére van felkapcsolva, és a tápanyag a központi (celláskerekes) adagolószerkezettől pneumatikus úton jut el a hátsó függesztésű vetőgép elemenkénti kijuttató csoroszlyáihoz.

A Monosem vetőgépek különböző vázszerkezetű megoldásai (pl. merev; fel-/összecsukható; hosszirányban vontatható, stb.), a különböző növények agronómiai igényeihez alkalmazkodó vetőelem kialakítások, a vetősorok számának/sortávolságának megválaszthatósága mind-mind a felhasználók igényei kielégítésére szolgálnak.

 

Az olasz Sfoggia s.r.l. mezőgazdasági divíziója elsősorban gabona- és szemenként vető gépeiről ismert.

Az eddigi kukoricavető gépeit (pl. Gamma Plus; Delta; Sigma 2000, stb.) továbbfejlesztve alakította ki új típusát a Sfoggia Discover szemenként vető gépeit. (6. ábra)

 

 

A Discover vetőgépek alkalmasak a kukorica; cukorrépa; napraforgó; cirok; szezám; borsó és egyéb magvak kivetésére.

Az új Discover sorozat jellegzetessége, hogy a vetőelemek, így a vetés sortávolsága 44-80 cm között hidraulikusan – a traktor vezetőfülkéjéből – állítható be, és ez az átállítás a 6 v. 8 soros gépeknél mindössze pár másodperc alatt végezhető el.

A gépek egyes vetőelemei hagyományos felépítésűek: masszív, paralelogrammás felfüggesztés a gerendelyen; az egyes elemek talajba húzását rugók biztosítják; pneumatikus – szívólevegős – vetőszerkezet, elemenként állítható maglesodrókkal; vetőszerkezeti meghajtás a járókerekekről, kettős-láncos lehajtással; ikertárcsás vetőcsoroszlyák, kétoldali mélységhatároló kerekekkel; magtakaró lapátok v. keskeny magnyomó kerék és hátul a – szabályozható – „V” elrendezésű talajtömörítő kerekek.

A vetőmag tartályok – elemenként – 30 literesek, míg az osztott műtrágya tartályok 800-1000 literesek lehetnek. A 6 soros – teleszkópos gerendelyű – Discover vetőgép szállítási szélessége mindössze 255 cm. (7. ábra)

 

 

A gép vetését elektromos vetésellenőrző készülék figyelheti, a kijuttatandó starterműtrágya mennyisége központilag szabályozható és a műtrágya tartályok feltöltéséhez hidraulikus úton működtethető szállítócsigás feltöltő berendezés, valamint mikrogranulátum kijuttató is rendelhető.

A Sfoggia vetőgép fejlesztések közül megemlítendők még a Sigma 5 merev v. teleszkópos gerendelyű, 4-12 soros változatai, illetve a 16 soros Sigma Queen vetőgépek, amelyek szállításkor merev gerendelyük hosszirányában vontathatók.

 

Dr. Fűzy József