fbpx

GKI-összegzés a húsáfáról és a feketegazdaságról

Írta: - 2013 december 10.

A legális termelők jelentős, illegális versenyelőnyt élvező konkurenciától szabadulhatnának meg, ha a sertéságazat forgalmán beül a 30-50 százalékra becsült feketegazdaság arányát sikerülne csökkenteni, felszámolni; ez a most elfogadott áfacsökkentés célja is – állítja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, a témáról készített összegzése.

Az elfogadott intézkedés elsősorban a magyar sertéstenyésztő vállalatokat és a legális importőröket hozza kedvezőbb helyzetbe, a felvásárló és húsfeldolgozó cégek likviditási helyzete pedig így javulhat.

 

 

GKI-összegzés a húsáfáról és a feketegazdaságról

 

A feketegazdaság a folyamat egészében jelen van.

A tipikus módszerek egyik része az áru forrását hamisította meg: a kistermelőnek fizetett 7 százalék árkompenzáció helyett 27 százalék input áfát tüntetett fel.

Vagy: be nem jelentett importárut forgalmazott, mindig hamis számlával igazolva az eredetet.

A másik út a fiktív export volt, amire visszaigényelték az áfát.

Mindkét esetben cégláncolaton futott át az áru – legalábbis papíron -, aminek költségei és kockázatai eltörpültek a megnyert összegek mellett.

Ez az 5 százalékos áfakulcs mellett már valószínűleg nem lesz jövedelmező – vélik a kutatók.

A legális forgalom mellett – mint ahogy néhány esetben már a NAV feltárta – kiépült egy láthatatlan vertikum is, a feketén nevelt hízótól, az illegális importon át a szintén feketén dolgozó vágóhidakig, feldolgozókig és eladókig.

Élő- és félsertést még csak el lehet látni azonosítóval, de a bontott húst, a feldolgozott hústerméket már nem.

A legálisan működő integrált termelő cégek pozícióját nem igazán érinti az élősertés és a levágott egész, illetve félsertés áfájának változása, hiszen mindez cégen belüli fázis.

Más a helyzet a vágással, bontással foglakozó vágóhidakon és a feldolgozóknál.

Hozzájuk ezentúl 5 százalék áfával jön be az alapanyag és 27-tel megy ki.

Itt olyan rés van az input és az output között, amire – az összegzés megfogalmazása szerint – „érdemes rámozdulni”.

Valószínű, hogy a húságazaton belüli illegális tevékenység ide fog tolódni – állítja a GKI elemzése.

Hozzátéve: „a számla nélküli kolbász-árudák, az éttermek, vendéglátóhelyek is változatlan feltételekkel jutnak hozzá a sertéshúshoz, csak annyiról kell papírt, ÁNTSZ-álló dokumentumot felmutatniuk, amennyi éppen szem előtt van”.

A kiépült hálózatok más ágazatokra is átállhatnak.

A baromfi- és a cukorágazatban már jelzik, hogy növekvő feketegazdaságra utaló jeleket tapasztalnak – olvasható a GKI összegzésében.

 

MTI 2013. december 9.