fbpx

Hamarosan meggypromóció kezdődik a meggyfogyasztás ösztönzésére

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 31.

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) – Várhatóan három hét múlva a nagy áruházláncokban – a dinnyéhez és az almához hasonlóan – meggypromóció kezdődik a belföldi fogyasztás ösztönzésére – mondta az MTI-nek Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár minderről azt követően beszélt, hogy találkozott a meggytermelők és -feldolgozók képviselőivel a szaktárcánál a meggyszövetség kezdeményezésére.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) azért döntött a közösen támogatott promóciós akció mellett, mert mind a szaktárcánál, mind a szakmaközi szervezetnél úgy vélik, hogy a friss meggy fogyasztását ösztönözni kellene belföldön annak érdekében, hogy több friss gyümölcsöt lehessen eladni.

 

Hamarosan meggypromóció kezdődik a meggyfogyasztás ösztönzésére

 

Az államtitkár úgy fogalmazott: a termelők és a feldolgozók képviselői már akkor elégedettek volnának, ha a múlt évihez hasonló árak alakulnának ki az idén is.

A múlt évben a meggy felvásárlási ára 200 forint felett volt.

A magyar meggy jelentős hányadát konzervként értékesítik, elsősorban Németországban.

Ezért vélik úgy a szakemberek, hogy a friss piaci szegmens arányát kellene növelni.

A várakozások szerint az idén mintegy 45-50 ezer tonna meggy terem majd az országban.

Ennek oka főként az, hogy a szabolcsi gyümölcsöskertek tavasszal jelentős károkat szenvedtek.

Így az ellátást az ország más területeiről kell biztosítani.

 

 

MTI 2013. május 30.