fbpx

Öntözés – Ingyenes lesz a víz a gazdáknak az öntözéshez

Írta: Szerkesztőség - 2014 április 01.

Öntözés - Ingyenes lesz a víz a gazdáknak az öntözéshezBudapest, 2014. március 28., péntek (MTI) – A kormány döntött arról, hogy a mezőgazdasági vízfelhasználók részére ingyenesen biztosítja az öntözésre használt vizet – közölte a Belügyminisztérium pénteken.

A közlemény szerint a kabinet határozott arról is, hogy valamennyi állami tulajdonú vízi létesítmény, többek között a 28 000 kilométernyi állami kezelésű vízhálózat vagyonkezelése, fenntartása és üzemeltetése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül.

A vízügyi igazgatóságok megkezdték a felkészülést a gazdák számára ingyenes vízszolgáltatás biztosítására. Ez magában foglalja a szivattyútelepek megfelelő állapotba hozását, a csatornák karbantartását – áll a közleményben.

A kormányzat növelni kívánja az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára egy februári sajtótájékoztatón Budapesten az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF), ahol bejelentették: a szakemberek felmérik a mezőgazdasági célú vízigényeket.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság elemi érdeke, hogy a gazdák minél több és elérhető árú öntözővízhez jussanak, ez ugyanis feltétele annak, hogy a következő években növelhető legyen a növénytermesztés hozama. A stabil termelési háttér megteremtése érdekében fel kell mérni, hol igénylik az öntözővizet, az mekkora költségráfordítással biztosítható, mekkora az eszközigénye – mondta, hozzátéve: ezeket az információkat a hatékonyság érdekében kell összegyűjteni és elemezni, hogy egy-egy fejlesztési projekt valós igényeket szolgáljon ki.

Az öntözővízigényekkel összefüggő vízügyi felmérést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei végzik el márciusban – jelentette be Hubai Imre, a NAK alelnöke.

Molnár Béla, az OVF főigazgatója elmondta: az OVF feladata volt, hogy a VM-mel és a NAK-kal közösen kidolgozza, hogyan lehet megduplázni az öntözött mezőgazdasági terület nagyságát. Molnár Béla szerint a vízjogi engedéllyel rendelkező, de jelenleg nem öntözött 100 ezer hektáros területen az öntözés feltételei 1-2 éven belül megteremhetők. Felhívta a figyelmet, hogy az unió tagországaiban a mezőgazdasági terület 13,5 százalékát öntözik. Magyarországon a most – elméletileg – öntözhető 200 ezer hektár a megművelt terület 5 százaléka.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke februárban Mindszenten úgy nyilatkozott: a következő négy évben elérendő cél, hogy a táblák szélére eljuttatott öntözővíz gyakorlatilag ingyenes legyen a gazdák számára. Szerinte a lehetőségek adottak arra, hogy a teljes, 5 millió hektáros termőterület öntözhetővé váljon.

MTI 2014. március 28.