fbpx

Bizonyított a jégkármérséklő rendszer

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 07.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által üzemeltetett rendszernek köszönhetően 2019-ben mindössze 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt a gazdák: ez mindössze 12 százalék volt a mezőgazdasági károkon belül.


Forrás:NAK

Európában egyedüliként Magyarországon épült ki az ország teljes területét lefedve a jégkármérséklő rendszer 2018 tavaszán, amelynek kedvező hatása már az első évben jelentkezett, hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. A talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer országos kiépítésére a Vidékfejlesztési Program nyújtott lehetőséget, s a fejlesztést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valósította meg. A rendszer működtetésére az Agrárminisztérium a Kárenyhítési Alapból évente 1,5 milliárd forintot biztosít a kamara számára.

A rendszer működése többszörösen kifizetődik az országnak, hiszen a megtérülést nem csak az mutatja, hogy 2017-ről 2018-ra egymilliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után fizetett kiadásai, de ezen túlmenően jelentős károktól védte meg a gazdálkodókat, a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, eszközöket és az ipari létesítményeket egyaránt.

Az országos jégkármérséklő rendszer második üzemelési évében a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami nagyjából a fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 12 százalék volt, míg korábban ez többször is elérte a 37 százalékot is, így a statisztikák szerint az elmúlt 5 év átlagához viszonyítva ez a szám kevesebb, mint a felére csökkent. Ugyan ezek még csak a bejelentett károk, a tényleges kárkifizetésekről csak jövőre rendelkezünk majd adatokkal, de megállapítható, hogy az országos jégkármérséklő rendszer második évében is több milliárd forint kárt előztek meg csak a mezőgazdaságban, mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a jégkármérséklő rendszer évértékelő sajtótájékoztatóján.