fbpx

Hatszáznál többen kukkoltak az erdőben

Írta: Barna Ferenc - 2020 október 26.

Nászukat élik az őszi és kora téli hónapokban a nagyvadak, erre alapozva szerveztek a Pilisi Parkerdő munkatársai szarvasbőgés túrákat. A 25-40 fős csoportok hallhatták a gímbikák alkonyattól felerősödő bőgését, agancscsattogását, esetenként láthatták is a nagyvadakat. A szerencsésebbek a bikák harcát, vagy a kisebb csordákat is megpillanthatták.

 

szarvas

 

A gímszarvasok nászideje lejárt, de még ezután következik a dámszarvasok barcogása, a muflonok berregése, valamint a vaddisznók búgása.

Idén a parkerdő erdészei négy körzetben szerveztek ebben az időszakban túrákat az érdeklődőknek:

  • Budapesti-;
  • Visegrádi-;
  • Valkói-;
  • Gödöllői Erdészet területén.

A túra általában 2-3 órát vett igénybe, mely idő alatt 3-4 km-t tettek meg a résztvevők. Ennek során szakemberek kalauzolták az érdeklődőket, közben számtalan információt, érdekességet osztottak meg velük.

 

gímszarvas

 

Elmondták, hogy

… a gímszarvas bikák ebben a periódusban jellegzetes hanggal kommunikálnak, ami árulkodik fizikai állapotukról, méretükről és még a vérmérsékletükről is.

Ilyenkor a hímek folyamatosan a háremük – ünők, tehenek – közelében maradnak és éberen vigyázzák, hogy a konkurencia ne juthasson a közelükbe. Ha mégis megjelenik egy betolakodni szándékozó, először hangjukkal próbálják távolmaradásra bírni, ha ez eredménytelen, meg is vívnak egymással. Ilyenkor messziről hallható az egymásnak feszülő, verekedő bikák agancsainak csattogása. A nagyvadak ilyenkor az emberi jelenlétre figyelmetlenebbek, ezért is lehet őket könnyebben becserkészni, meglesni.

A 200-250 kilós gímbikák a nászidőszakuk ideje alatt alig esznek, így súlyuk 20-25%-át is elveszíthetik, ami több is lehet, mint 50 kilogramm.

A tehenek vemhességi ideje 240 nap, így a „borjúboom” 8 hónap múlva várható.

 

szarvas tehén

 

A program népszerűségét jelzi, hogy

… a Budapesti, Visegrádi, Valkói és Gödöllői Erdészet szakemberek által vezetett kirándulásaira idén több mint hatszázan jelentkeztek. A visszajelzések alapján minden résztvevő maradandó élménnyel gazdagodott.

A parkerdő munkatársai jövőre is várják hasonló jellegű programmal az érdeklődőket.

Forrás, fotó: Pilisi Parkerdő tájékoztatója