fbpx

Hús terméktanács

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 11.

Budapest, 2014. november 10., hétfő (MTI) – Bulgária lehet az új piaca a magyar sertéshúsnak, mivel a balkáni ország nem önellátó sertéshúsból – mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára hétfőn az MTI-nek.

Hús terméktanács: Bulgária lehet az új piaca a magyar sertéshúsnak

A magyar cégek a VHT szervezésében piacfeltáró szakmai úton tájékozódtak a helyi lehetőségekről a Meat Mania (Húsmánia) elnevezésű, november 5. és 8. között megtartott szófiai szakvásáron.

Menczel Lászlóné a hazaérkezést követően elmondta: a magyar cégek képviselői az árubemutatón kétoldalú tárgyalásokat folytattak a magyar sertéshús eladásáról több nagy élelmiszerkereskedelmi üzletlánc képviselőivel. Hozzátette, jó esély van arra, hogy már jövőre magyar sertéshús-szállítmányok induljanak a balkáni országba. Különösen fontos lehet mindez az orosz embargó okozta negatív hatások csökkentésében.

Menczel Lászlóné közölte: a szektor árbevétele éves szinten mintegy 350 milliárd forint, amelynek mintegy a felét teszi ki az export. A kivitel hozzávetőlegesen 70 százalékát – volumenben és értékben is – a tőkehúsexport adja. A VHT titkára hozzátette: Bulgáriában főként a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak lehet jó esélyük a piacra jutásra.

MTI 2014. november 10.