fbpx

Így már ön sem kési le a fontos határidőt

Írta: Kohout Zoltán - 2016 május 04.

A hírek szerint egy héttel később, május 23-ig nyújthatják be szankciómentesen idei egységes agrártámogatási kérelmeiket a gazdálkodók – jelentette az MTI a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vezetőjére hivatkozva.

Május 17. helyett 23.

Az Európai Bizottság néhány tagállam kérésére az idén is lehetővé teszi az egységes agrártámogatási kérelmek szankciómentes benyújtási határidejének meghosszabbítását – mondta a hazai hírügynökségnek Gyuricza Csaba. Az MVH elnöke úgy ítéli meg, maximum egyhónapos hosszabbítást tesznek lehetővé, de ennek jogi részletei még kidolgozandóak. A tagországok közt Magyarország is élne a lehetőséggel, de a határidőt legfeljebb egy héttel hosszabbítanánk meg (vagyis az eredeti, május 17-i határidőről május 23-ra változhat a szankciómentes beadási határidő). Ennél nagyobb hosszabbításra nincs lehetőség, mert a túlzott határidő-módosítás az őszi előlegfizetéseket kockáztatná.

Kevesebb a tavalyinál

Az idén egyébként május 1-jéig 32 jogcímen mintegy 61 ezer egységes kérelmet nyújtottak be az MVH-hoz, és ez valamivel kevesebb a tavalyinál – jelentette be Gyuricza Csaba. Mivel a beadási határidő várhatóan változik, az egységes kérelmekhez kapcsolódó egyéb időpontok is módosulnak. Az MVH-nál arra számítanak, hogy 170-172 ezer kérelem várható összesen, amelyből mintegy 50 ezer egyszerűsített kérelem. A 2016-ban igényelhető támogatási összeg 410-420 milliárd forintot tesz ki összességében, ami hasonló a tavalyihoz.

Az idén kiutalható támogatásokból az MVH hivatal eddig mintegy 373 milliárd forintot fizetett ki a jogosult gazdálkodóknak; a fennmaradó 40-45 milliárdot június 30-ig, a végkifizetés végső határidejéig fizetik ki.