fbpx

Így telt a hódmezővásárhelyi kiállítás az AXIÁL-nál

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 május 22.

Véget ért a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is kiállított 1500 négyzetméteren. A hektikus időjárás ellenére sokan voltak kíváncsiak a bemutatott gépekre, és ültek le tárgyalni a bajai székhelyű vállalkozás munkatársaival.

A hódmezővásárhelyi kiállítás az egyik legfontosabb esemény számunkra az évben, éppen ezért mindig nagy odafigyeléssel készülünk rá, és a lehető legújabb vagy legnépszerűbb, az állattartáshoz szorosan kapcsolódó géptípusainkat mutatjuk be a közönségnek. Természetesen ilyenkor az a legfontosabb számunkra, hogy a partnereinkkel kialakított jó kapcsolatunkat tovább öregbítsük, ezért örömmel találkozunk velük, hogy átbeszéljük jövőbeli terveiket, várakozásaikat, valamint a felmerülő igényeiket. Úgy érzem, erre idén is lehetőségünk volt, ennek nyomán több tárgyalás is kezdetét vette, és ismét prezentálni tudtuk az érdeklődőknek, hogy a mezőgazdasági gépek megbízható specialistái vagyunk – nyilatkozta Umenhoffer Péter, az AXIÁL Kft. marketingigazgatója.

A mezőgazdaságigép-forgalmazó cég az állattartás technológiájára fókuszált. Bemutatott több zöldsoros gépet is a palettájáról, mint például a CLAAS DISCO front- és hátsó függesztésű kaszát, illetve a VARIANT 465 RC változtathatókamrás körbálázót. Kiemelten foglalkozott a különböző rakodógéptípusokkal, a CLAAS TORION, a Manitou MLT, a Gehl gépekkel, illetve az MX erőgépre szerelhető homlokrakodóval. Erőgépkínálatában leginkább azok a Fendt, Landini és CLAAS gépek jelentek meg, melyek univerzális használatra ajánlottak. Szintén említést kell tennünk a standon kiállított egy keverőcsigás RMH Vulcan önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsiról, melynek 20 köbméter kapacitású modelljét vehették szemügyre a látogatók.

Az AXIÁL Kft., ahogy minden évben, úgy most is felajánlott egy különdíjat a tenyészállat-bírálatokon. 2019-ben a VI. kategória győztes tenyésztőjét, a Mocsai Búzakalász Szövetkezetet díjazta. Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője Váli Józsefnek, a Mocsai Búzakalász Szövetkezet tulajdonosának egy Kränzle 1152 TS hidegvizes nagynyomású mosóberendezésről szóló különdíjat adott át. Az AXIÁL Kft. ezzel a szerepvállalással szeretné elismerni azoknak a tenyésztőknek a munkáját, akik időt, energiát nem kímélve a legmagasabb szinten végzik tevékenységüket.

Az állattenyésztési napokon pénteken került sor egy másik fontos eseményre is. Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője 3 évre szóló szerződést írt alá az Aranykocsi Zrt. vezérigazgatójával, László Kálmánnal a DeLaval InServiceTM szolgáltatás tárgyában. A felek az Aranykocsi Zrt. új, 540 férőhelyes istállójában található 8 darab DeLaval fejőrobotra, illetve az ezekhez kapcsolódó tejtárolóra és hűtőegységekre vonatkozóan kötöttek megállapodást.

A DeLaval InService™ szolgáltatás az ügyfelek igényeinek alapos megértésére és szükségleteinek kielégítésére összpontosít, ennek megfelelően megelőző karbantartást, tanácsadást, 24 órás azonnali műszaki segítségnyújtást és adott esetben kereskedelmitermék-ellátást is tartalmaz.

  • A megelőző karbantartási program során a szervizelés rendszeres ütemterv szerint történik, a legjobb teljesítmény fenntartása érdekében.
  • A szolgáltatást nyújtó fél az év 365 napján, napi 24 órában elérhető hibaelhárítást, szakszerű segítséget és eredeti alkatrészeket biztosít partnerének.
  • A szolgáltató fél tanácsadás keretében együttműködési lehetőséget ajánl már a telep tervezésekor, a kivitelezés után pedig képzési programot ahhoz, hogy az állattartó a legtöbbet tudja kihozni állományából és berendezéseiből.
  • Az ügyfél biztos lehet abban, hogy a berendezés megelőző karbantartása, szervizelése és kereskedelmitermék-ellátása pontosan, az előírt időpontoknak megfelelően fog történni, az előre rögzített és megállapodott áron.

Az AXIÁL Kft. 2018. december 1-jétől kezdte meg Nyugat-Magyarországon, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében a DeLaval fejés- és istállótechnológiai berendezések forgalmazását, illetve szervizelését. A DeLaval InService™ is ennek a palettának a része, mellyel egy magas színvonalú komplex szolgáltatást kínálnak ügyfeleiknek. Bővebb információt a DeLaval-termékekről és -szolgáltatásokról az AXIÁL Kft. munkatársaitól kaphat!

Az AXIÁL Kft. holnaptól a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen lesz jelen, ahol álló- és mozgógépes bemutatókkal is készül az érdeklődők számára. A vállalat szeretettel vár mindenkit a standján május 23-24-én, a Fejér megyei Mezőfalván!