fbpx

Immár 10. alkalommal díjazta termelőit a 100. jubileumát ünneplő RAGT

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 április 04.

Az RAGT Vetőmag Kft. ünnepélyes keretek között, hagyományosan az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon hirdette ki tavalyi Termelői Versenyének nyerteseit. Az ünnepély meglepetésvendége Pártai Lucia meteorológus volt.

A változó termesztési körülmények között, a helyi adottságokhoz jól alkalmazkodó RAGT hibridek kimagasló eredményeket produkáltak 2018-ban. A kukorica-eladási számok is évről-évre emelkednek – mondta Lonsták János, az RAGT Vetőmag Kft. ügyvezetője.

A kulisszák mögött

A Termelői Versenyre 101 gazdálkodó nevezett, és összesen 3049 hektár volt érintett: a legnagyobb 96, míg a legkisebb 14 ha volt, vagyis átlagosan 30 ha jutott egy termelőre. A megmérettetésben 12 hibriddel vettek részt, melyből 6 DUO kukorica volt.

A területek kétharmadán a három legsikeresebb hibridünk szerepelt, a 300-as végi PHILEAXX, a 400-as végi MEXINI és az egyedi technológiával rendelkező 400-as végű CADIXXIO DUO. Ebből is látszik, hogy egyre népszerűbbek a 400-as fajtáink. A prémium PHILEAXX (1037 ha), a 400-as nagyágyú MEXINI (622 ha) és a kiváló termőképességű CADIXXIO DUO (573 ha) hibridek vitték a prímet 2018-ban. A választott kukoricahibridjeink nagyon jó vízleadó-képességgel rendelkeznek. A versenyben levő területeken a betakarított terület 86%-án 16% alatt volt a víztartalom. A terület 76%-án 10 t/ha feletti eredmény született. A top 5 győztes termelő a MEXINI, és a CADIXXIO DUO RAGT hibriddel nyert – ismertette a verseny részleteit az RAGT fejlesztőmérnöke.

Végezetül az ügyvezető, Lonsták János elárulta, hogy az őszi szezonra különleges akciókkal készül a cég, a 100 éves jubilálás alkalmával. Idén is lesz termelői verseny, ahol egyrészt maximálisan 100 zsák vetőmagot lehet majd visszanyerni, és az új versenykiírás értelmében, akár a 6-8 tonnás termelőnek is lesz esélye az első helyre, így 2019-ben két kategóriában összesen 10 nyertes lesz.

– 20 éve gazdálkodunk, jelenleg 250 hektáron hagyományos szántóföldi kultúrákat termeljük. Az RAGT vetőmag Kft.-vel 10 éve vagyunk szakmai kapcsolatban. Anno kipróbáltunk többféle kukorica-vetőmagot, ám végül az RAGT mellett tettük le voksunkat, mivel nagyon jó terméseredményeket produkáltak nálunk – nyilatkozta Ötvös Tibor gazdálkodó, az RAGT Termelői Verseny Közép-Magyarországi régiójának első helyezettje.

– Az utóbbi időben Tibor a FAO 380-as PHILEAXX mellett a FAO 480-as MEXINI hibridünkkel még jobb sikereket ért el, emiatt jobban preferálja a 400-as éréscsoportot. Többször megnyerte már a Termelési Versenyünket, ez a harmadik év, hogy a MEXINI-vel indult. 2018-ban 13,28 tonnával és 15,2-es vízzel ismét az élen végzett – tette hozzá Molnár Regina, a kft területi képviselője.

Az utóbbi időben Tibor a FAO 380-as PHILEAXX mellett a FAO 480-as MEXINI hibridünkkel még jobb sikereket ért el, emiatt jobban preferálja a 400-as éréscsoportot. Többször megnyerte már a Termelési Versenyünket, ez a harmadik év, hogy a MEXINI-vel indult. 2018-ban 13,28 tonnával és 15,2-es vízzel ismét az élen végzett – tette hozzá Molnár Regina, a kft területi képviselője.