Informatika a disznóólban

Az adatok rögzítése, összekapcsolása, értékelése és elemzése, ezzel segíteni a gazda döntését – ma már az állattartásban is erre van szükség. Ezt szem előtt tartva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online agrártechnológiai rendezvényének témáit „az állattartásban használt döntéstámogató rendszerek” alkották.

 

Vass János, a Pig Brother kereskedelmi igazgatója

A cég képfelismerő és döntéstámogató rendszerét mutatta be, mely sertéseket figyel kamerán keresztül, azok tömeggyarapodását, viselkedését monitorozza. Mint elmondta, fejlesztésük rögtön értéket teremt egy-egy gazdaságban. A sertések teljes élettartama alatt tudnak forintosítható információkkal szolgálni.

 

 

Méréseik 97,79%-os pontosságúak, algoritmusuk napról napra okosodik. A szakember kiemelte: míg az autóiparban a 2000-es évektől kezdve kénytelenek voltak innoválni a beszállítók, a mezőgazdaságban később kezdődött el ez a folyamat.

 

Kövesdi József, az Okosfarm vezetője

Az anyacég informatikai, biztonság- és irányítástechnikai megoldásokkal közel húsz éve foglalkozik. Az elmúlt években fordultak a mezőgazdaság felé, ahol olyan informatikai alapú megoldásokat nyújtanak, amik hatékonyságjavulást hoznak a gazdáknak.

Tapasztalataik szerint ugyan a mezőgazdaságban is vannak termelésmenedzsment rendszerek, de azok szigetszerűek. Például van olyan telephely, ahol 21. századi a fejéstechnika, de a másik részén semmilyen informatika megoldás sincs. Így a konkrét adatért a technikusnak az istálló egyik szegletében lévő egyedi számítógéphez kellett mennie.

 

 

A környezeti adatok használata általánosságban nem jellemző, ahogy a farmfelügyelet sem. Mindez oda is visszavezethető, hogy egy mezőgazdasági telephely nagyon tagolt, nagy terület, nem lehetett stabil IT-rendszereket teremteni. A munkaerő is nehezebben sajátítja el a digitális technológiát, pedig a jelenlegi technológiai szint nem ezt követeli. Az ágazatban magas az átlagéletkor, ügyfeleik jó részénél a döntéshozó idősebb, az azt előkészítő fiatal.

 

Moldován András, az Animal Soft vezetője

Fontosnak tartja a telepen keletkező adatok összességének kezelését. Mint mondta, nagy a piaci nyomás a termelőkön, ami miatt a hatékonyságnak kiemelt szerepe van. Ehhez viszont rendszerszintű profitmaximalizálás szükséges.

Probléma, hogy végtelen számú független rendszer létezik, de azok nincsenek összehangolva. Megoldásukkal sertésenként mintegy 7000 forintos eredménynövekedést érnek el.

A fejlett döntéstámogató rendszerek térnyerését elkerülhetetlennek tartja, mivel a piac egyre inkább azt diktálja.

 

Nagy Tibor, a Bonafarm Mezőgazdaság sertéságazat-igazgatója

Nagy Tibor példaértékű nagyvállalati gyakorlatukat mutatta be: a náluk alkalmazott döntéstámogató rendszereket és azok termelésben betöltött szerepét ismertette.

A Bonafarm Mezőgazdaság 650-700 ezer közti hízót állít elő évente, több mint 100 külső partnerrel dolgozik együtt jelenleg. Az adatrögzítés nagyon fontos náluk, melyet egy vállalatirányítási program segítségével végeznek, illetve fejlesztettek egy weboldalt is az integrációs partnereik részére.

 

 

Globálisan és telepenként is számos adatot gyűjtenek. Az adatbevitelt követő elemzéseknek jelentős szerepe van a stratégiaalkotásban, de a telep- és műszakvezetők döntéshozatalát is nagyban segíti.

 

A rendszer előnyei:

  • összehasonlíthatóak az egyes eredmények;
  • az adatok segítik a döntéselőkészítést és a döntéshozatalt;
  • transzparenssé teszi a működést;
  • pozitív versenyszellemet generál.

 

Kiemelte, hogy nagy a nyomás az ágazaton: mindenki a világpiaccal versenyez, szükség van az adatok elemzésére, és előbb-utóbb a szektor minden szereplője rákényszerül majd az innovatív megoldások alkalmazására.

 

Forrás: NAK közlemény
Fotó: Horizont Média Archív

agrár állattartás állattenyésztés Bonafarm disznó döntéselőkészítés döntéstámogató rendszer innovatív technológia mezőgazdaság nemzeti agrárgazdasági kamara okosfarm pig pig brother pipi sertés
.
.