fbpx

Ismét fordul a sertéspiac: változások egy rekordév után

Írta: - 2021 január 20.

A vírusválság idején egy csöppet sem lanyhult az EU sertéshúskivitele, sőt! A vágóhidak részleges leállásainak dacára elképesztő csúcsok születtek. Németország és Hollandia azonban olyan fordulatot élt meg, ami minden sertéstartóra hatással lesz idén.

 

malac

 

Hihetetlen rekord

Az Európai Unió által kiszállított sertéshús mennyisége 2020 első tíz hónapjában harmadával haladta meg a 2019 azonos időszakában kivitt mennyiséget, elérte a 3,55 millió tonnát. Ezen belül a Kínába és Hong Kongba exportált mennyiség csaknem megduplázódott, 2,5 millió tonnára nőtt. A teljes uniós export 70 százaléka ide irányult – számol be az USDA. Mi történt itt?

 

malac

 

Átrendező exportpiac

Mint azt a grafikonon látjuk, a közösség fő célpiaca 2014-ig, azaz a krími események miatt meghirdetett embargóig, Oroszország volt. Ezt követően Kína lépett az első helyre. Az elmúlt hat évben Oroszország sokat tett azért, hogy a behozott tenyészállatok segítségével megteremtse önellátását. 2020-ra eljutott oda, hogy nettó importőrből nettó exportőrré vált, erről itt írtunk.

Spanyolország 2015-ben vette át Németországtól Európa elsőszámú sertéstartójának címét, de 2018-ig nem tudta a termelést vágással, csomagolással, exporttal lekövetni. 2018-ban megtört a varázs, és ezen a téren is Németország fölé kerekedett. A kínai piac fő beszállítóinak sorrendje így már tavaly is ez volt: Spanyolország, Németország, Hollandia és Dánia. Németországban számos termelési probléma adódott idén. Nem csak a csökkenő sertésszámmal szembesültek, de a koronavírus is erősen akadályozta a gigavágóhidak kapacitásainak teljes kihasználását (lásd cikkünket itt). Nyártól pedig tovább tetézte a bajt az afrikai sertéspestis megjelenése, emiatt a Kínába irányuló export leállása. A vetélytársak előtt megnyílt az út az ázsiai piacra.

 

Kevés lesz a malac

Hollandia lendületét azonban megtörték a helyi környezetvédelmi intézkedések. Az állam a szanálási program keretében számos telepet felvásárolt, majd bezárt. A kocalétszám a 2018-as szintre süllyedt Hollandiában, ami éves szinten 2 millióval kevesebb malac kibocsátását vetíti előre 2021-ben – számol az agrarheute.com. Mivel Hollandia Európa legfőbb hízóalapanyag-beszállítója, így a malacárak gyors regenerálódására lehet számítani.

 

malac

 

malac

 

Hogy lehetett rekord?

Az USDA elemzésében annak okát is kutatja, hogyan volt képes Európa a nehézségek ellenére ekkorát teljesíteni az exportpiacon. Arra jut, hogy a közösség összességében képes volt magas szinten tartani a termelést. 2020 egészében féltestre vetítve körülbelül 24 millió tonnát fog elérni a sertéselőállítás az USDA szerint, ami csak egy hajszállal kevesebb, mint a 2018-ban felállított rekordmennyiség (24,08 millió tonna). Ha 2020 tavaszán több választott malaccal indulhatott volna a termelés, akkor az EU a koronaválság ellenére mindenkori csúcsot írhatott volna a termelésben is.

Ami a vágásokat illeti, az év első 10 hónapjában csak 0,62 százalékkal csökkentek, miközben a vágási súlyok 1,04 százalékkal nőttek. Az EU-ban előállított sertéshús mennyisége hasított testtömegre vetítve 2011 óta emelkedik, de a jelenlegi növekedés a koronavírus vágókapacitás-korlátozó hatásaival magyarázható. Nemcsak Németországban, de Dániában és Hollandiában is kevesebb műszakban vagy kevesebb telephelyen kellett megoldani az állatok fogadását a vágóhidakon, így a disznók több időt töltöttek a hizlaldában.

Németországban a vágóhidak foglalkoztatáspolitikája és a munkakörülmények okolhatók a koronavírusos esetekért, ezért a kormány szigorú intézkedéseket vezetett be a helyzet javítására. (Lásd cikkünket itt.) Európa meghatározó vágóhídja, a Tönnies azonban már megtalálta a megoldást a problémára: idén egy kínai beruházással duplázza meg a vágási kapacitását, amivel egycsapásra megoldódik a mérethatékonyság, a foglalkoztatás és a piac kérdése is. (Lásd erről cikkünket itt.) Így a német termelés számai csak Európában fognak csökkenni, valójában egy lépéssel megint a spanyolok elé kerülnek.