fbpx

Jelöletlen, import étkezési burgonyát semmisítenek meg Kecskeméten

Írta: - 2013 november 21.

Megsemmisítenek több mint 21 tonna külföldről érkezett étkezési burgonyát Kecskeméten, az áru kötelező jelölésének hiánya miatt – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kabinet-titkára szerdán az MTI-vel.

Kovácsné Friedrich Nikoletta tájékoztatása szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai november 14-én a Szlovák-Magyar határon feltartóztattak egy Lengyelországból érkező étkezési burgonya-szállítmányt, amely jelöletlen volt, és nem rendelkezett a szükséges növény-egészségügyi igazolásokkal.

 

 

Jelöletlen, import étkezési burgonyát semmisítenek meg Kecskeméten

 

 

Az előírásoknak megfelelően az árut az ellenőrzés helyén plombával lezárják, majd kiskunfélegyházi célállomására irányították, ahol a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának zöldség-gyümölcs minőségellenőre megvizsgálta.

A szakember az ellenőrzés során megállapította, hogy a termék nem rendelkezik a kötelező jelölésekkel, ezért a vonatkozó jogszabályok értelmében intézkedett az áru megsemmisítéséről.

Az 1430 darab raschel zsákban kiszerelt, zsákonként 15 kilogramm mennyiségű burgonyát szerdán Kecskeméten, a Bácsvíz Zrt. telephelyén semmisítik meg – közölte Kovácsné Friedrich Nikoletta.

 

MTI 2013. november 20.