fbpx

Farmer Expo – FM államtitkár: a gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe

Írta: - 2014 augusztus 18.

 

Farmer Expo - FM államtitkár: a gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe

Debrecen, 2014. augusztus 17., vasárnap (MTI) – A gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe: az ágazat teljes termelése 12,4 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 22 százalékkal bővült tavaly – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára vasárnap Debrecenben, a Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár megnyitóján.

Nagy István hozzátette: ennek eredményeként a mezőgazdaság részesedése a nemzetgazdaság bruttó értékéből 4,8 százalékra nőtt.

Az államtitkár szerint – a kormány szándékainak megfelelően – javult az állattenyésztési szektor aránya az ágazatban: jelenleg a termelés 29 százalékát kitevő gabonafélék után a második helyen, 23 százalékkal az állattenyésztés áll.

Nagy István megemlítette a sertésstratégiát, amely sokrétű, összehangolt intézkedések alapján kívánja elérni a hazai sertésállomány megduplázását. Külön kiemelte az őshonos mangalicából előállított prémiumtermékeket, amelyek „jelentős nemzeti, genetikai és nem utolsósorban gazdasági értéket képviselnek”.

Az FM parlamenti államtitkára szerint 2020-ig komoly forrásokat biztosítanak az öntözéstechnika fejlesztésére és nagy reményeket fűznek a zöldség-gyümölcs-kertészeti szektor fejlődéséhez.

Utóbbival kapcsolatban az államtitkár kifejtette: reményeik szerint a zöldségtermesztés termésátlaga 35 százalékkal, míg a gyümölcstermesztésé 70 százalékkal növelhető 2020-ig.

A célok között említette Nagy István, hogy a termésmennyiség éves átlagát egymillió tonnával, a frisstermék-előállítás értékét 130 milliárd forinttal, a feldolgozóipari kibocsátásét pedig 60 milliárd forinttal növeljék, és azt, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban több tízezerrel bővítsék a foglalkoztatottak számát.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a kis- és közepes gazdaságok megerősítését nevezte az elkövetkező évek fontos feladatának a munkahelyteremtés szempontjából.

Elmondta: a vidékfejlesztési programban 21 milliárd forint áll rendelkezésre az állattenyésztés, a kertészet, a vetőmagtermelés és az öntözés, az ezeken a területeken megvalósuló munkahelyteremtés támogatására.

Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere a Farmer Expo megnyitóján kijelentette: Debrecen elkötelezte magát amellett, hogy Hajdú-Bihar megyével együttműködve erősítse a környék mezőgazdaságának termelékenységét és eredményességét. Ennek érdekében kívánják megvalósítani az úgynevezett Civaqua-programot, amely túl azon, hogy 30 ezer hektár mezőgazdasági terület öntözhetőségét biztosítja, megoldja a Debrecen környéki erdőspuszták vízutánpótlását is.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a Magosz különdíjával elismert Módos Imre bihartordai agrárvállalkozót méltatta, aki a szántóföldi termeléstől az állattenyésztésen és a feldolgozáson át, egyetlen láncon keresztül juttatja el kiváló minőségű termékeit a fogyasztókhoz.

Vaszkó László kiállításigazgató a megnyitón elmondta: az idei, négynapos Farmer Expón több mint 300 kiállító csaknem 18 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és szolgáltatásait.

A nyitónapon egyebek mellett nyilvános sertés-, juh-, kecske-,ló- és szarvasmarha tenyészállat-bírálatot tartanak a volt debreceni agrárcentrum területén lévő kiállításon.

MTI 2014. augusztus 17.