fbpx

Jól indult a gímszarvas bika vadászata a somogyi erdőkben

Írta: - 2014 szeptember 12.

Jól indult a szeptember a somogyi eredőkben, néhány nap alatt a SEFAG Zrt. szántódi vadászterületén négy nagy, köztük egy kapitális trófeájú gímbikát ejtettek el a liechtensteini vendégvadászok – tájékoztatta Ihárosi Péter, a társaság turisztikai és közjóléti osztályvezető-helyettese pénteken az MTI-t. A terítékre került gímbikák trófeái közül háromnak a súlya 10, 10,61, illetve 10,63 kilogramm, a legnagyobb 13,34 kilogramm súlyú – közölte Ihárosi Péter, aki úgy vélekedett: a későbbi bírálatok alapján ezek a trófeák a magyar ranglistán mindenképpen, a legnagyobb pedig minden bizonnyal a világranglistán is előkelő helyet foglalhat majd el. A szakember beszámolója szerint a legnagyobb trófea külön érdekessége, hogy a most elejtett gímbika hullajtott agancspárjai négy évre visszamenőleg megvannak, ami manapság már ritkaságszámba megy. Magyarázatként hozzátette: a legjobb génállománnyal rendelkező vadakat – így a most terítékre került kapitális trófeájú bikát is – folyamatosan megfigyelik, az évenként hullajtott agancsokat igyekeznek begyűjteni, mivel ezek fontos információt nyújtanak a trófea nagyságát, fejlődését, minőségét illetően. Egy gímbika agancsa 10-14 év alatt teljesedik ki – mondta Ihárosi Péter, hozzátéve: a most terítékre került legnagyobb példányt öt éve tartották szemmel a szakemberek. A begyűjtött agancsokat ifj. Jakus László, a szántódi erdészet vadászati ágazatvezetője, egyúttal a bikát elejtő vadász kísérője őrizte. Ihárosi Péter a trófeák bírálatát követő rangsorolás esélyeiről szólva emlékeztetett arra, hogy a SEFAG Zrt. lábodi, illetve vörösalmai vadászterületén 2011-ben elejtett gímbika 15,35, majd a 2002-ben terítékre került gímbika 13,20 kilogramm súlyú trófeája a világranglista 7., illetve 8. helyén áll.

MTI 2014. szeptember 12.