Kora tavaszi kórtani helyzetkép a kalászosokban

A 2020-as ősz csapadékos időjárása megnehezítette a kalászos gabonák vetését, így sok esetben az optimális feltételeknél kedvezőtlenebb körülmények között került a földbe a mag. Március elején járva a határt, sajnos ez sok esetben vissza is tükröződik az állományok fejlettségében.

Találunk kellően fejlett, megerősödött vetéseket is, de nem ritkák a bokrosodás elején járó őszibúza-táblák sem. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest lényeges különbség, hogy az őszi és téli csapadék mennyisége most nagyobb, és ez sok helyen belvizek kialakulásához vezetett, ami még tovább rontott a helyzeten.

Az őszi-téli hőmérséklet- és csapadékviszonyok viszont nemcsak a növényeinkre, de a károsítók fejlődésére is hatással vannak. A szokatlanul meleg január és február még az időnként erősebb lehűlések ellenére is előrébb hozta a károsítók megjelenését. A cikk írásakor, március elején a hajnali fagyok és a nappali mérsékelt felmelegedések váltogatják egymást. A csapadék vonatkozásában elmondható, hogy a muronyi kísérleti területünkön januárban 61 mm csapadék hullott, míg február már szárazabbnak bizonyult a maga 31 mm-es mennyiségével, melynek nagy része ráadásul a hónap első felében érkezett. Február közepétől egy meglehetősen száraz periódus következett. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen körülmények között a kórokozók még „nyugalomban” vannak, viszont, ha közelebbről megvizsgálunk egy-egy búzatáblát vagy növényt, már találkozhatunk a korai gombafertőzések első tüneteivel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy március 2-án a kísérleteinkben a Systiva® csávázást nem kapott parcellákban a lisztharmat mellett megtaláltuk az első vörösrozsdatelepeket (1. kép), de a rozsda mellett már a szeptóriafertőzések tünetei is jelen voltak (2. kép). Az ősziárpa-kísérletünkben pedig már február 19-én megtaláltuk a hálózatos levélfoltosság első tüneteit szintén a Systiva®val nem kezelt parcellákban (3. kép).

 

Vörösrozsda

1. kép Vörösrozsda az őszi búza levelén (Murony, 2021. 03. 02.)

 

Mire számíthatunk az előttünk álló időszakban?

Ezt természetesen alapvetően az időjárás fogja eldönteni. Ha a száraz periódus tovább tart, az alsó levelek elszáradásával ezek az első fertőzések eltűnnek a növényekről, de nem szabad elfelejteni, hogy a kórokozók fertőzőanyagai továbbra is ott lesznek a területen, és ha az időjárás számukra kedvezően alakul (kellő mennyiségű eső), akkor újra fertőzhetik a növényeket. Amennyiben viszont egy csapadékosabb periódus jönne, úgy a meglévő fertőzésekből a betegségek gyorsabb felfutása következhet be.

 

Szeptória

2. kép Szeptóriafertőzés az őszi búza levelén (Murony, 2021. 03. 02.)

 

Mit tehetünk, hogy biztonságban tudjuk őszibúza- és ősziárpa-vetéseinket?

Most is igaz, hogy a leghatékonyabb védekezés a megelőzés. Ezért érdemes lehet már viszonylag korán, a búza vagy árpa 1-2 szárcsomós fejlettségénél elvégezni az első kezelést a Revycare® 0,75 l/ha dózisával, így kellő védelmet biztosítunk növényeinknek már a kora tavaszi időszaktól. Ezzel blokkolni tudjuk a már kialakult fertőzéseket, és a zászlóslevél megjelenés-kiterülés időszakáig biztonságban tudhatjuk növényeinket, amikor is majd már a legfelső levélszint védelme lesz a cél.

 

Hálózatos-levélfoltosság

3. kép Hálózatos levélfoltosságtünetei az őszi árpa levelén (Kétsoprony, 2021. 02. 19.)

 

Miért a Revycare® lesz a jó választás?

Mert formulációjának köszönhetően a kora tavaszi hűvösebb időben is gyorsan és tökéletesen felszívódik, és kiemelkedő hatékonysággal bír a vörös rozsda és szeptória ellen, amit számos hazai kísérlet eredménye is igazol. Ráadásul a korábbi évektől eltérően jelenleg a terményárak is biztatóak, és ez még biztosabbá teszik befektetésünk megtérülését.

 

Molnár Szabolcs fejlesztőmérnök,
BASF Hungária Kft.
agro.basf.hu

 

agrár basf csávázás fertőzés gombafertőzés kalászos kórtan levélfoltosság megelőzés mezőgazdaság őszi búza Revycare® Systiva szeptória vörösrozsda
..