fbpx

Két és félszeresére nőtt a termelői piacok száma

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 27.

A kormány támogatásainak köszönhetően 2012 és 2019 között a helyi termelői piacok száma 117-ről 298-ra emelkedett.

Nagy István a nagykőrösi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályi keretekkel a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, s növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje.

A vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint 6 milliárd forint forrást biztosított a kormányzat helyi termelői piacok kialakítására. A helyben történő értékesítés hozzájárul a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez. A jogszabályi rendelkezés szerint a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de csak kistermelők értékesíthetik ott a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiket, olvasható az AM Sajtóiroda hírében.

Nagykőrös a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból 50 millió forint támogatásban részesült, emellett 600 millió forint kormányzati támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.