fbpx

32 ezer hektárra jelentettek be jég miatt kárigényt

Írta: Szerkesztőség - 2021 március 23.

Tavaly – a szélsőséges időjárás ellenére – mindössze 32 ezer hektárnyi területre jelentettek be kárigényt, ez elsősorban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett Országos Jégkármérséklő Rendszernek köszönhető.

 

Hektikus időjárás és mezőgazdaság
A rendszer nem csak a mezőgazdaságban enyhíti a károkat, a lakosság vagyonvédelmét is szolgálja (Fotó: Barna Ferenc)

 

A NAK közleményében kiemelte

2018 óta működik az Országos Jégkármérséklő Rendszer, mely nagy segítség az agrárágazatnak, de a teljes lakosságnak is, mivel enyhíti az ingó és ingatlanban keletkezett jégkárokat elemi csapás esetén. Ilyen, országos lefedettségű védekezési rendszer Európában csak Magyarországon üzemel.

A gazdálkodók 2017-ben, még nem működött az országos lefedettségű rendszer, 72 ezer hektárnyi mezőgazdasági jégkárt jelentettek be. A védekezés első évében, 2018-ban már csak 22 ezer hektárnyi, 2019-ben pedig 37 ezer hektárnyi területen jeleztek a gazdálkodók jég okozta károkat.

Míg 2015-2017 között – a rendszer indulása előtt – 84% volt a jégkár aránya a zivatarkárokon belül. Ez lényegesen megváltozott, ugyanis a védekezéssel érintett 2018-2020 közötti időszakban csupán 47% volt már ez a mutató.

 

Bejelentett jégkár, statisztika, mezőgazdaság

A bejelentett jégkár alakulása éves bontásban (Forrás: NAK)

 

A jégkármérséklő rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkárkifizetéseiben is megfigyelhető, hiszen míg 2017-ben 6,3 milliárd forint volt a biztosítók együttes jégkárkifizetése, addig a 2018. és 2019. évek átlagában csak 3,7 milliárd forint.

 

A technológia lényege

A talajgenerátorok ezüst-jodid acetonos oldatot égetnek el, és az így keletkező ezüst-jodid molekulák a felhők felsőbb rétegeibe áramlanak. Ott csökkentik a kialakuló jégszemcsék méretét és részben megakadályozzák továbbiak létrejöttét.

Az országos jégkármérséklő rendszert a NAK üzemelteti, finanszírozása az Agrárminisztérium segítségével, a mezőgazdasági kárenyhítési alapból történik.

 

A jégkármentesítő rendszer működése (Forrás: NAK)

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc