fbpx

Kiemelten ellenőrzik a hatóságok a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását

Írta: - 2013 július 03.
Július 1-jétől a hatóságok kiemelten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője szerdán Szegeden.
Hódi László elmondta, a zöldség, gyümölcs forgalmazók és az őstermelők ellenőrzése egész évben folyamatosan zajlik, a nyári időszakban azonban kiemelten vizsgálják a szezonális termékek származását, az áruk megfelelő jelölését.
Szeged, 2013. július 3. Deák Zsolt, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának zöldség-gyümölcs minőségellenőre lemér egy dinnyét egy szegedi utcai árusnál az Etelka soron 2013. július 3-án. Július 1-jétől kiemelten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
A szakember egy szegedi utcai dinnyeárusnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai és a Csongrád Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerveinek munkatársai által végrehajtott ellenőrzés során elmondta, a leggyakrabban az áru nyomon követhetőségével van probléma, az eladók nem tudják hitelt érdemlően igazolni a termékek származását.
Az igazgató közölte, az ellenőrzések során az őstermelők által elkövetett szabálytalanságokkal is találkoznak.
Az őstermelő saját termékeit árusíthatja egyszerűsített adminisztráció és kedvezményes adózás mellett, a zöldség-gyümölcs kereskedelem azonban bejelentésre kötelezett tevékenység.
Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, a hatóság munkatársai ellenőrzik az árfeltüntetést, a meghirdetett akciók valóságtartalmát, illetve igyekeznek kiszűrni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot is.
Az utcai zöldség és gyümölcsárusoknál vizsgálják többek között a hiteles mérőeszközök meglétét és azt is, hogy valóban hazai-e a magyarként meghirdetett áru – közölte a szakember.
Szeged, 2013. július 3. Deák Zsolt, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának zöldség-gyümölcs minőségellenőre (b) és kollégája ellenőriz egy szegedi utcai dinnyeárust az Etelka soron 2013. július 3-án. Július 1-jétől kiemelten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Szeged, 2013. július 3. Deák Zsolt, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának zöldség-gyümölcs minőségellenőre (b) és kollégája ellenőriz egy szegedi utcai dinnyeárust az Etelka soron 2013. július 3-án.
Július 1-jétől kiemelten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
MTI 2013. július 3.