Kínai nagy falás: így áll most a sertésexport

Miután a Távol-Keleten csökken(t) a kibocsátás, a világ több nagy sertéshús-termelő régiójában nő az előállítás – és ezzel párhuzamosan az export is. A hazai kivitel idén eddig sajnos csökkenőben van.

 

 

Élénkítő visszaesés

A tavasz derekán megjelent, rövid távra szóló USDA-előrejelzés szerint a világ sertéshústermelése 7,6 millió tonnával 94,3 millió tonnára csökkenhet idén a tavalyihoz képest. Ez elsősorban az afrikai sertéspestissel érintett ázsiai országok (Kína, Vietnám, Fülöp-szigetek) kibocsátásának csökkenése miatt várható. Kínában egyenesen 20%-osra becsülik a mérséklődést. A csökkenés nyilvánvalóan a kereslet növekedését vonja magával, így máris arra számítanak, hogy a nagy sertéstartó térségek/országok (az EU, az USA, Brazília és Oroszország) növeli majd a kibocsátást. Kína sertéshús iránti kereslete a nemzetközi piacon tehát erős marad – globális import 40%-a vándorol majd oda. Ezzel a globális kereskedelem élénkülhet. Az USDA arra számít, hogy a sertéshúsexport 12%-kal 10,5 millió, a sertéshúsimport pedig 14%-kal 9,6 millió tonnára emelkedhet idén, 2018-hoz képest. (Hasonló az élelmezésügyi világszervezet, a FAO júniusi prognózisa, amely a globális sertéspiacon 8%-os kibocsátáscsökkenést és 12%-os élénkülést vár.)

 

 

Mindenütt nő a kivitel

Az amerikai sertéshústermelés egyébként 4%-kal volt magasabb az idei év első 4 hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest, míg a sertéshús-kibocsátás 5%-kal, 13,18 millió tonnára nőhet idén. Ugyanakkor az USA sertéshúsexportja 35%-kal nőtt tavalyhoz képest idén január-márciusban. Az USA legnagyobb piaca Kína, ahová 5,5-szer annyit szállít, mint tavaly. Mexikóban 5, Japánban 16%-kal nőtt az eladott sertéshús mennyisége, ugyanakkor Dél-Koreában 19%-kal csökkent. Az USA sertéshús-behozatala 22% csökkent a szóban forgó időszakban: kevesebbet vásárolt Kanadából (-4%), Lengyelországból (-68%) és Dániából (-21%). És íme, az ottani májusi árak: a sertésért 1,41 dollárt kértek kilónként hasított hideg súlyban, ami 22%-kal kisebb ár, mint egy éve.

Másutt is felpörög a sertéshús-előállítás és -forgalmazás. Az oroszországi adatok még nem ismertek, de például a sertéságazatban is érdekelt óriás, a Cherkizovo Group nemrég közölte: májusban 20%-kal, csaknem 26 ezer tonnára növelte sertéshús-eladásait a tavalyi év azonos időszakához képest. Más kérdés, hogy az ára 15%-kal csökkent (kilónként 83,2 rubelre; kb. 364 forintra. A brazil sertésszövetség (ABPA) szerint az ottani sertéshúskivitel rekordszintre, 52%-ra, 102,4 ezer tonnára nőtt idén májusban a tavalyihoz mérten, a nemzetközi piacon értékesített sertéshús értéke már csaknem 60%-kal volt több. Az USDA szerint a brazilok sertéshústermelése idén akár 4%-kal is nőhet, amivel elérik a 4,13 millió tonnát, és – mivel a hazai fogyasztás nem változik számottevően – a kivitel akár 16%-kal is emelkedhet: 1 millió tonnára.

 

 

Szerény növekedés az EU-ban

Az EU áprilisi prognózisa 23,2 millió tonnás sertéshústermeléssel számol, ami szűk 1%-os növekedés. A nemzetközösség 4,7 millió tonnányit (+12%) exportálhat az idén, míg a sertéshúsimport 11%-kal lehet több a tavalyinál (171 ezer tonna). Az Európai Bizottság szerint az EU 1,4 millió tonna (friss, fagyasztott és feldolgozott) sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2020 első negyedévében – ez 4%-kal több, mint egy éve. Az export bő fele Kínába ment, ahova az egy évvel korábbinál 76%-kal többet, 756 ezer tonnát szállítottak az és első harmadában. További nagy célpiac az Egyesült Királyság (171 ezer tonna), illetve Japán (102). Ugyanakkor az ezekbe az országokba irányuló kivitel 37 és 15%-kal csökkent. Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,65 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2020 májusában, vagyis 5,3%-kal csökkent egy év alatt. Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai 8%-kal voltak alacsonyabbak június elején, mint tavaly ilyenkor.

Az EU fogyasztásában nem várnak jelentős változást – némi mérséklődést csupán 2% erejéig, ugyanakkor az ágazatot érintő veszélyeket továbbra is fenyegetőnek tartják. Az afrikai sertéspestis ma is 10 tagországban van jelen.

 

Hazai árak, kilátások

A hazai élősertés-kivitel az idei év első 4 hónapjában csökkent. A tavalyi év elejéhez mérten 12%-kal kevesebbet, 7 ezer tonnára csökkent. A fő piacaink változatlanul Románia, Ausztria és Szlovákia voltak – de csak az utóbbiban nőtt (igaz, ott majdnem 400%-kal) az eladás. Az élőhús export-importmérlegét (lásd a KSH grafikonján!) tovább rontja, hogy az élősertés-behozatal viszont jelentősen: 38%-kal 18,7 ezer tonnára nőtt. Mindemellett a nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 9,9%-kal 33,3 ezer tonnára, értéke 56%-kal nőtt az év elején. A legtöbb sertéshúst Romániába, Horvátországba és Olaszországba szállították, és mindhárom irányban nőtt a kivitel. A sertéshúsimport volumene sokat ugyan nem változott (45,9 ezer tonna), de az értéke jelentősen, 55%-kal nőtt.

 

 

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 537 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2020 májusában, ami 4%-os csökkenést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 6%-kal nőtt 2020 májusában a tavalyi hónaphoz képest. A KSH szerint a rövidkaraj és a sertéscomb fogyasztói ára egyaránt 23%-kal emelkedett.

forrás: KSH, AKI; fotók: Horizont Média/archív

Kapcsolódó hírek