fbpx

Közel hattonnás az eddigi búzatermés Tolnában

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 16.

Közel hat tonna az őszi búza termésátlaga Tolna megyében a vetésterület több mint negyven százalékának learatása után – tájékoztatta a Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A 47 708 hektáros megyei vetésterület 43 százalékán fejeződött be eddig a búza aratása, a 20 478 hektáron összesen 122 689 tonna termett, ez hektáronként 5,99 tonnás átlagnak felel meg.

 

Közel hattonnás az eddigi búzatermés Tolnában

 

Ez az utóbbi öt év legjobb eredménye; 2008-ban 5,98 tonna volt az átlagtermés, az utána következő négy évben viszont a termés elmaradt az öttonnás átlagtól.

Az igazgatóság közlése szerint június közepén még hektáronként 5,2 tonnára becsülték a megyei termésátlagot, ami – látva a bejövő adatokat – várhatóan magasabb lesz. Most 5,4 és 5,8 tonna közé várják a hektáronkénti hozamot.

A földművelésügyi igazgatóság arról is beszámolt, hogy az eddig betakarított búza minősége is jó – magas az étkezési búza aránya -, egy esősebb időjárás kedvezőtlenül befolyásolhatja a búza a hektolitertömegét és esésszámát. A számítások szerint július végére fejeződik be az őszi búza aratása.

Szintén az utóbbi öt év legjobb átlagát hozta Tolna megyében a 6700 hektáron termesztett őszi árpa, amelynek már befejeződött az aratása. A gabonanövényből az idén hektáronként 5,3 tonnát takarítottak be, szemben az elmúlt évek 3,8-5,1 tonnás termésével.

A végéhez közeledik Tolnában a 7958 hektáron vetett repce aratása, az olajos növényből az igazgatóság adatai szerint szintén az utóbbi három év eredményeinél jobb, hektáronként 3,2 tonnás termést takarítottak be.

 

MTI 2013. július 15.