fbpx

Kritikussá vált a szárazság: veszélyben a jövő évi termés

Írta: Kohout Zoltán - 2018 október 16.

Kilátás sincs jelentősebb csapadékra a következő hetekben, pedig már így is komoly fenyegetést jelent a nyár közepe óta tartó szárazság. Ha a fagyok érkezése előtt kapnak a növények megerősítő esőket, nagy baj lesz a jövő évi terméssel.

Már köd sincs a szárazság miatt

A legutóbbi számottevő esőzés (szeptember 23-25.) óta csaknem egy hónap telt el, és a júliusi-augusztusi forróságot, csapadékhiányt hozzászámítva a termőföldek az ország nagy részén súlyosan kiszáradtak. A met.hu jelentése szerint a felső rétegek délnyugaton és északkeleten kisebb körzetekben tartalmaznak nedvességet, de a mélyebb rétegekben és elsősorban a Balatontól keletre eső országrészben már kritikus a nedvességhiány: sok helyütt 150 mm körüli csapadékmennyiség hiányzik a talajból a felső 1 m-es talajrétegben. A legrosszabb a helyzet Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Pest megye délkeleti, Heves és Borsod megye déli, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar nyugati részein. A száraz talaj miatt az ilyenkor szokásos reggeli ködfoltok sem jelentkeznek.

Talaj-előkészítés, vetés, növekedés

Noha a szeptemberi esők előtt vetett repce általában jól fejlődött, és jellemzően 6-8 leveles fenológiai fázisban van, a szárazság ezeket az állományokat is egyre jobban megviseli. Az esőt utáni vetésekben nagy területen hiányos a kelés, vontatott a növényfejlődés, sokfelé – főleg az Alföld középső térségeiben – kritikus a helyzet (elsősorban az Alföld középső területein). Zajlik az őszi búza vetése és az azt megelőző talaj-előkészítés, de a száraz talajban nehéz, vagy nem is lehet jó magágyat készíteni. A csontszáraz, rögös, poros talajban pedig egyáltalán nem vagy csak nehezen indul a kelés. Az előző bekezdésben említett területeken, ahol valamennyi nedvesség van a talaj fölső rétegeiben, ott megindult a lassú kelés, de pl. az Alföldön sokfelé csak egy kiadósabb eső után tud majd elkezdődni.

Döntő lesz a november

A legnagyobb aggodalmat most az okozza, hogy marad az átlagosnál jóval melegebb, nagyrészt napos, csapadékmentes idő, és a hosszúhétvégén érkező hidegfront is csak kevés esőt hoz. Döntő lesz hát a novemberi időjárás, amikor az őszi vetéseknek meg kell kapniuk azt a csapadékmennyiséget, amivel megerősödve tudnak a „télbe menni”, azaz átvészelni a keményebb fagyokat (különösen, ha a fagyok ismét vastag és tartós hótakaró nélkül érkeznek a télen).

Kohout Zoltán
(forrás: met.hu)