fbpx

KSH: februárban 10,9 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Írta: - 2014 április 15.

Budapest, 2014. április 14., hétfő (MTI) – A mezőgazdasági termelői árak 10,9 százalékkal csökkentek 2014 februárjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növényi termékek ára 17,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké viszont 1,7 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

A mezőgazdasági árak alakulása Magyarországon, 2014. január-február A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek;

Februárban a gabonafélék ára 23,5 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A búza felvásárlási ára 53 900 forint, a kukoricáé pedig 45 400 forint volt tonnánként.

Az ipari növények ára 15,9 százalékkal csökkent az év második hónapjában az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az olajos növényeké 18,8 százalékkal esett vissza.

A napraforgó felvásárlási ára a januári jelentős árcsökkenés után februárban ismét meghaladta a betakarítási árszintet. Tonnánként 105 300 forintba került, ami 34 százalékos árnövekedés egy hónap alatt, de az egy évvel korábbi ártól így is 24,6 százalékkal maradt el.

A burgonya ára 3,9 százalékkal tovább emelkedett a tavaly februári magas árszinthez viszonyítva.

A zöldségfélék ára 2,4 százalékkal csökkent, a gyümölcsféléké pedig 1,2 százalékkal nőtt előző év februári árhoz mérten.

A vágóállatok termelői árszintje 2014 második hónapjában 2,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A vágósertés termelői ára 1,3 százalékkal mérséklődött, így a felvásárlási ára 382 forint volt kilogrammonként, míg 2013. szeptemberben még 435 forint – közölte a KSH.

A baromfi ára összességében 3,3 százalékkal maradt el az előző év februárjától. A vágócsirke felvásárlási ára a januári árszinthez viszonyítva is 0,8 százalékkal csökkent.

Az állati termékek ára 12,3 százalékkal volt magasabb 2014 februárjában az előző év azonos időszakához képest.

A tojás ára 12,4 százalékkal csökkent, miközben a tej termelői ára 18,3 százalékkal nőtt.

Tojásárak Magyarországon, 2013-2014; A tojás felvásárlói és fogyasztói átlagára, forint/darab

A mezőgazdasági termelői árindex 2014 január-februárban 12,5 százalékkal csökkent 2013 ugyanazon időszakához képest. A növényi termékek ára átlagosan 18,7 százalékkal esett vissza, az élő állatok és állati termékeké pedig 0,2 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelői árak 2013 első két hónapjában 18 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 24,3, míg az élő állatok és állati termékek ára 6,9 százalékkal emelkedett.

MTI 2014. április 14.