fbpx

90 milliárdot költöttek el a természeti állapot javítására

Írta: Barna Ferenc - 2023 szeptember 29.

Természetközeli állapotban maradt fent Magyarország területének csaknem egyharmada, amely Európa többi országához viszonyítva kiemelkedő arány – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára „A Tihanyi-félsziget és térségének komplex élőhely-fejlesztése” című projekt zárórendezvényén.

Tihanyi-félsziget
Ökológiai állapotjavítás, biológiai sokféleség megőrzése is célja ezeknek a projekteknek (fotó: Traveladdict)

A fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszál

Az államtitkár kiemelte, hogy a természeti örökség legalább akkora nemzeti kincs, mint az épített örökség. Ezen terület nem egybefüggő, mozaikos, feldarabolt állapota okán fenntartása állandó beavatkozást igényel – ezt a munkát végzi a hazai 10 nemzeti park 1300 kollégája.

Az elmúlt 13 évben csaknem 465 beruházást végeztek el a nemzeti park igazgatóságok és mintegy 90 milliárd forintot költöttek el a természeti állapot javítását célzó fejlesztésekre, ennek eredményeként 300 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.

A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében a 2014-2023-ig tartó időszakban a nemzeti parkok 40 milliárd forint forrást használtak fel, 92 beruházást hajtottak végre mintegy 100 ezer hektár területen. Ezen fejlesztések nagy része élőhely-rekonstrukcióra fókuszált, ennek kétharmada pedig vizes élőhely rekonstrukcióként valósult meg, amely területek fontos, unikális értékét képzik a Kárpát-medencének – emelte ki Rácz András.

Ebből a keretből a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hét beruházást hajtott végre mintegy 2,8 millió forint összértékkel, ezáltal csaknem 2800 hektáron történtek az ökológiai környezet állapotát javító intézkedések.

Magyar szürkemarha
A szürkemarha jól bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, a táplálékkal szemben sem igényes, ezért a homoki legelőktől az árterekig mindenhol tartható (fotó: Traveladdict)

Egész Európában egyedülálló: 10 nemzeti park igazgatóság

Működési területük lefedi az egész országot, ezen felül 330 ezer hektár állami tulajdonú védett természeti terület áll a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében.

Ez jellemzően gyepterület, mely gyakorlatilag a mezőgazdaság szolgálatában van, mivel őshonos magyar haszonállatokkal végzik a legeltetést.

A jelenleg záruló 580 millió forint nagyságrendű KEHOP projekt a vizes élőhely-rekonstrukció fejlesztésére fókuszált, amely alkalmával a Tihanyi Belső-tó állapotának javítása is megtörtént. Az ökológiai állapotjavításon felül bemutatási elemeket is tartalmazott a projekt, valamint a kezelési infrastruktúra fejlesztéseként többek között javultak a juhtartás feltételei is.

Forrás: AM Sajtóiroda