fbpx

Kukoricapiaci tapasztalatok

Írta: Szerkesztőség - 2014 március 18.

„Pezsgő” piac

2012-ben az aszálynak és a világpiaci történéseknek köszönhetően jóval a sokéves átlag maradt az országban összesen megtermett kukorica mennyisége. Erős keresleti piac alakult ki, ezért közvetlenül a betakarítás után már átlagosan 65 ezer Ft-ért adták-vették a kukorica tonnáját Magyarországon. Bár a terméseredmények sokak számára csalódást keltően alakultak, a viszonylag magas felvásárlási árak javítottak a gazdatársadalom kedvén. Nagyon „pezsgett” ekkor a piac, sok volt az eladó és a vevő is, nagy volt a forgalom. A kukorica egy jó része azonban ennek ellenére nem a piacra, hanem a raktárakba került. A viszonylag gyenge termés és az erősödő keresleti piac miatt ugyanis a gazdatársadalom az árak további növekedésére számított 2013 tavaszától.

Várakozások és eredményei

Ez azonban nem így történt. Az árak február végétől lassan, majd az aratás közeledtével gyorsuló ütemben csökkenni kezdtek. Ekkor derült ki az is, hogy a vártnál sokkal több kukorica van a raktárakba és nem is szenvedtek sokan akkora károkat, mint amiről a híradások és a statisztikák szóltak. Újra feléledt a piac és kínálativá vált, mert megjelentek az eladók és kényszerből ugyan, de értékesíteni kezdtek.

2013 őszén jó közepes mennyiséget takaríthattak be a gazdák, de a kukorica árfolyama nem tért magához. Nagyon sokakat meglepetésként ért, hogy a felvásárlási árak 40 ezer Ft körül szóródtak. Hol voltak akkor már a 2012. évi 65 ezer Ft-os árak?! Azóta újabb hónapok teltek el és a termény továbbra is a 40-45 ezer forintos ársávban mozog és érdemi változás a folytatásban sem várható. Sokfelé Európában és a világban is igen jó, rekord közeli termést takarítottak be a földekről, általában kínálati piac uralkodik. Ez akkora mennyiség, ami már az élelmezési és takarmányozási célú felhasználás kielégítése mellett a készletek feltöltéséhez is elegendő. A tőzsde számai egy picivel szebb jövőt vetítenek előre, mert a BÉT határidős piacán a takarmány kukorica például 48-49 ezer Ft-ba kerül a 2014. március-májusi időszakra.

A gazdák így reménykedhetnek a számukra pozitív fejleményekben. Mivel a közelmúltban egyre-másra épültek a raktárak, így tárolókapacitásban nincs hiány. Kivárnak. Majd’ háromnegyedévük van még eldönteni, mikor is értékesítenek – egészen a következő betakarításig.

És hogy mitől függnek a terményárak Magyarországon?

A Magro.hu gabonapiaci szakértői részletesen elemezték az elmúlt 2 év hazai és nemzetközi gabonaárait, azok változását és kapcsolatuk erősségét az időjárás és a belföldi események tükrében. Azt tapasztalták, hogy a magyar kukorica ára legerősebben a külföldi árakkal korrelál, a hazai időjárásnak és más eseményeknek (pl. belvíz) az árakra való hatása elenyésző. Mivel, tehát, az árakat lokális szinten befolyásolni nem tudjuk, a legjobb, ha elfogadjuk ezt és alkalmazkodunk hozzá- mondta Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője, gabonapiaci szakértő.

www.magro.hu

gabonapiaci szakértő, ügyvezető,